Egy órával többet alszunk, de aki érzékeny megszenvedheti az átállítást

2016. október 29. 13:48 | Horváth Szabolcs

Vasárnap hajnal háromkor vissza kell állítani az órát kettőre. A szakemberek szerint az óra átállításokkal országos szinten nagy mennyiségű energiát és pénzt lehet spórolni. Azonban felléphetnek negatív egészségügyi hatásai, mivel a bioritmust egy időre felboríthatja. Ez pedig leginkább a krónikus betegségben szenvedőknek okozhat gondot.

 

- Úgy nem érzem, én testileg csak mérges vagyok, hogy már három órakor este van. Úgyhogy én nem vagyok híve ennek.


- Engem nagyon megzavar. Most is orvoshoz megyek éppen, de remélem, hogy hamar átállok majd. 

 


- Hozzá vagyunk szokva, készülünk rá tudatosan, ugye a gyerekekkel muszáj rákészülni. Szerencsére hétvégére esik. Viszont nagy kérdés, hogy miért szokták, energia takarékosság és ez talán fontosabb- ezek a vélemények hangzottak el a járókelőktől az óraátállítással kapcsolatban. 

 


 

Valóban lehetnek negatív egészségügyi hatásai az óraátállításnak – mondja dr. Sonkoly Iván. A belső biológiai órában az egy órás csúszás átmeneti zavarokat okozhat, felborulhat az egyensúly a szervezetben. Ezt főleg az idősebbek, a krónikus betegégben szenvedők és a kisgyerekek érezhetik.

- Néhány napra, érzékenyebbek esetén, akár néhány hétre is felborulhat az egyensúly. Átmeneti fáradtságot, ingerlékenységhez, alvászavarhoz vezethet. A közlekedési balesetek száma is ebből adódóan megszaporodhat- nyilatkozta dr. Sonkoly Iván háziorvos


Eddig tudományosan nem bizonyították, hogy a tavaszi és őszi óraátállításnak hosszú távú egészségkárosító hatása lenne, rövidtávon azonban okozhat kellemetlenségeket.

FEL