Egymilliárd fejlesztésre – jön a belváros rehabilitációjának harmadik üteme

2016. augusztus 10. 16:45 | Varga Diána

Egymilliárd forintot nyert Békéscsaba a belvárosi rehabilitáció harmadik ütemének megvalósítására. A fejlesztés hat területet érint: várhatóan 2017 első felében indulhat el a kivitelezés. A program fő célja a zöldfelület növelése, és az, hogy a város élhetőbbé, vonzóbbá váljon. 

Négyszáz millió forint – ennyit fordítanak a Széchenyi liget felújítására a most elnyert, száz százalékos támogatási intenzitású európai uniós, Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból származó forrásból. Az összegből a tervek szerint felújítják a töredezett és kátyús útburkolatot, fejlesztik a közvilágítást, új térfigyelő kamerákat helyeznek ki, emellett a játszótér is megújulhat. Utóbbi Munkácsy Mihály festészetének színvilágát idézi majd – tájékoztatott Herczeg Tamás kulturális tanácsnok azon a sajtótájékoztatón, ahol a projekt részleteit ismertették.

Nem csak itt, hanem a Gőzmalom téren is változások várhatóak. A buszmegállók maradnak, de a tér felújításán túl kerékpárutat is kialakítanak majd. Rendezik többek közt az Élővíz-csatorna partját, felújítják az utcabútorokat, így szebbé válhat a Szobor sétány, a Kossuth tér (ahol az egykori kisvasút épületét is felújítják), és a Hunyadi tér is. A cél az, hogy nőjön a város zöld felülete.

– Hosszú távon arra számítunk, hogy a belváros felújításban érintett része szebb, zöldebb, biztonságosabb lesz a javuló közvilágítással, térfigyelő kamerák elhelyezésével, a burkolat javításával, a járdafelületek, útfelületek, kerékpárút kialakításával – közölte Herczeg Tamás tanácsnok.

Békéscsaba köbetkező fontos terve az úgynevezett Munkácsy-negyed létrehozása. Az infrastrukturális fejlesztéseket ezen pályázatnak a bevonásával valósítják meg, ám atrakciókat Modern Városok Program kereteiben fejlesztenek.

– Ahhoz nyújt a kormány támogatást, hogy a Munkácsy-imázst, Munkácsy-kultuszt tudjuk erősíteni, hogy olyan tartalmakat hozzunk létre, amelyek turisztikai szempontból is érzékelhető előrelépést eredményeznek. Nem betonba öntött fejlesztéseket elsősorban, hanem tartalomfejlesztést szolgálnak – mondta el kérdésünkre Opauszki Zoltán fejlesztési tanácsadó.

Jelenleg az engedélyes terveket készítik elő. Ez azt jelenti, hogy a közbeszerzés lefolytatása után jövő év első felében kezdődhetnek meg a munka, amelynek 2018 októberére kell elkészülnie.

További programok »

FEL