Ciklus-show fiatal lányoknak – Békés megyében először

Békés megyében csütörtökön és pénteken rendezték meg először az MFM Ciklus-showt. Az egész napos programon ötödik osztályos lányok vehettek részt. A Németországból indult kezdeményezés célja az, hogy a fiatal lányok megismerjék a menstruációs ciklusuk működését a kötetlen beszélgetéseknek és szemléletes bemutatóknak köszönhetően.

Kiskamaszkorban számos változás történik a testünkben, épen ezért fontos ebben a korban felvilágosító órákat tartani a fiataloknak a szakemberek szerint. A rendhagyó órán szemléletesen mutatják be a lányoknak a női test működését. A pedagógusok szerint is fontos, hogy a lányok el tudják képzelni mi történik a testükkel serdülő korban.

– Tényleg nagyon interaktív ez az óra. A gyerekek kérdéseket tehetnek fel, személyesen megtapasztalhatják a folyamatot. A szemléletesség, és a vizualitás is nagyon fontos, így sokkal jobban megmarad, megrögzül az agyukban az, amit itt hallanak, és jobban fognak rá emlékezni, jobban el tudják képzelni – emelte ki Szabó-Tóth Helga, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 5.a osztályának osztályfőnöke.

Az is fontos célja a programnak, hogy a lányok értékesnek tartsák a termékenységüket – emelte ki a Déri Éva tanácsadó. Hozzátette: bízik abban, hogy a programban résztvevő fiatalok jobban vigyáznak majd magukra és nem lesz a későbbiekben ennyi meddőségi probléma.

 

 

– Dramaturgiai elemekkel tűzdelve, öt óra alatt tulajdonképpen megéljük a lányokkal, hogy mi történik a női szervezetben. Hogyan készül fel a női test arra, hogy várandós lesz és ehhez az előkészülethez nagyon fontos, hogy megértsük, hogy mi történik a serdülőkorban az ő testükben is – hangsúlyozta Déri Éva biológus, a Kecskeméti Széchenyi Városi Közösségépítő Egyesület munkatársa.

Tavaly a Családi életre nevelés programon elsősorban a védőnők és a pedagógusok ismerkedhettek meg az MFM-Programmal. Idén egy projekt támogatásával az Erzsébethelyi, a Szent László utcai, illetve a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolákból érkeztek az ötödikes lányok az előadásokra.

– Elhívtuk a kecskeméti munkatársakat azért, hogy a lányoknak felvilágosító órát tartsanak. Tizenkét osztálynak lesz lehetősége arra, hogy ezen a programon részt vegyen. Későbbiekben, amikor majd a Békés megyei szakemberek sikeresen elvégzik a képzést, akkor az a tervünk, hogy Békéscsabán az összes általános iskola negyedik-ötödik osztályos kislánya felmenő rendszerben részt vehessen a Ciklus-shown – mondta el Herczegné Számel Annamária, az Egyensúly AE Egyesület Békés Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntesház irodavezetője. 

Az MFM-program tanácsadói képzésben nem csupán békéscsabai, hanem megyei szakemberek is részt vesznek. A program a TOP-6.9.1-15-BC1-2016-00001 azonosítószámú „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok Békéscsaba MJV területén” című projekt keretében valósult meg.

Megosztás:

Címke: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?