Békéscsaba anno: A város és a főtér legelső emeletes épülete

2016. szeptember 10. 16:46 | Mikóczy Erika

 

Békéscsaba mai főterének százados korú emeletes épületei közt, a Fiume és Sas patika ölelésében lévő épületről szól a másfélszázados történet. Csaba községnek 1851-ben, Milyo Mihály bíróságának kezdetén, 24 ezer lakosa volt, és a lakosság több mint háromezer házban élt. Ez időben Nagy Piac Fő utca volt a mai Szent István tér neve. Házai földszintesek, alacsonyak, többnyire nádfedelesek voltak. Az ó-községháza 1828-ban épült át, szilárd anyagból. A bíró idejében már a folyton szaporodó hivatalok és tisztviselők nem fértek el benne. A hivatalokat szétszórva, több házban helyezték el, ami a lakosságnak panaszra adott okot. Új városháza építésére nem volt anyagi fedezet.

A Csabára helyezett császári, királyi főszolgabíróság részére, a Nagyvendéglő (később Fiume) mellett lévő 1006-os számú szűk telekre épült fel 1853-ban az első emeletes épület. Benne az emeleten 9 szoba, a földszinten 3 boltozatos nagyszoba, egy cselédszoba és 2 boltozatos börtönhelyiség volt. Miután a Főszolgabíróság nem költözött ide, a község szétszórtan működő hivatala az ó-városházára költözött és 1868-ig, az új városháza átadásáig tartózkodott ott.

Az Aradi Ipar és Népbank 1868-ban megalapította fiókintézetét, a Békés-Csabai Népbankot és székhelyéül megvásárolta az épületet, melyben majd két évtizeden át sikeresen működött. 1890-ben a vezetők hűtlen kezelése, bűnös gazdálkodása miatt csődbe jutott a bank. Odaveszett a község és a lakosság mintegy 6-700 000 forintja. A bankcsőd miatt akkor országos hírű lett Békéscsaba, az újságok címlapjára került a történet és az épületről készült fotó.

A község ezt követően az épületet üzlet- és bérlakás céljára adta ki. 1924-ben Adler Lajos tulajdonaként szerepelt a telekkönyvben. Később a Deutsch testvérek divatháza, majd a Kék csillag áruház működött a földszinti üzlethelyiségben. 1945 után üzletek sora következett. Napjainkban, az évek óta elköltözött üzlet portálja látható ott, a kirakatüveget illegális plakátok „díszítik”. A 163 éve épült ház emeleti homlokzata építészetileg míves munka, méltó a Szent István tér műemlék épületeihez.

Gécs Béla

FEL