Befejeződött a csapadékvíz-elvezető rendszerek felújításának újabb üteme Gyulán

2023. december 13. 09:16 | behir.hu

Lezárult Gyulán a környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztését célzó pályázat harmadik üteme. A munkálatokról Görgényi Ernő polgármester és Szabó Károly önkormányzati képviselő számoltak be kedden Gyulaváriban.

Görgényi Ernő elmondta: tizenegy helyszínen végeztek munkálatokat, összesen 397 millió forint pályázati támogatásból. A kivitelezés során a csapadék- és belvíz-elvezető rendszereket korszerűsítették, illetve építettek ki, ahol szükséges volt.

A harmadik ütemben a Tessedik Sámuel utcában, a Bem utcában, a Veress Endre utcában, az Esze Tamás utcában, a Varsándi utcában, a Popovics Jusztin utcában, a Brassói utcában, valamint a Paradicsomi lakótelepen, Gyulaváriban, a Sport utca és a Gelvácsi-csatorna között, a városi körtöltésen és a Bárdos-tónál végeztek fejlesztéseket.

A városvezető kiemelte: már készülnek a pályázat negyedik ütemére, amelyben kertvárosi és belvárosi városrészek, illetve lakótelepek egyaránt szerepelnek.

Szabó Károly kifejtette: a Gelvácsi-csatornába több Gyulaváriban található árok vezeti a vizet, a befogadó szikkasztóként funkcionált, de nem volt megfelelő a fenékszint, továbbá az átereszek szintje sem, így a víz nem folyt el megfelelően.

Hozzátette: a Sport utca és a csatorna között 426 méter nyílt árok épült átereszekkel, amely a Sport utcát és a Malom utcát is tehermentesíti. A munkálatok költsége 10,3 millió forint volt.

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

FEL