Banán, Alma, Eper, Körte, Ananász… még Sárkánygyümölcs is mesélt a Meseházban

2024. április 17. 17:15 | Such Tamás

A héten zajló Csabai Kulturális Játékok keretében a Meseház idén is megszervezi a városi mesemondó és a városi népdaléneklési versenyt. Az első programot szerda délelőtt rendezték a Meseház több helyszínén.

A góré előtti megnyitón elsőként Veres Kriszta, a Meseház vezetője köszöntötte a résztvevőket, pedagógusokat, szülőket. Kiemelte, idén harminc, nagyon ügyes mesemondó érkezett, akik három korcsoportban mutatkoznak be.

Az 1. osztályosokat Hegedűs-Bite Beáta gyógypedagógus és Czumbil Örs bábszínész, a 2-3. osztályosokat Tóth Ildikó logopédus és Biró Gyula bábszínész, illetve a 4-5. osztályosokat Gyarmati Évi bábszínész és Pikó Imre, a Békési Városi Könyvtár vezetője fogja értékelni.

 

 

Hegedűs-Bite Beáta megnyitóbeszédében elmondta, ez egy verseny, majd feltette a kérdést, "mit is jelent a szó, amelyet leginkább a sport világából ismerünk?"

– Persze-persze mindenki első akar lenni – fűzte hozzá. – Miközben ez annyi mindentől függ, mert amikor az erő, a tehetség és talán a csillagok állása kirajzol egy felállást, akkor sok-sok érzelem születik a versenyzőkben: boldogság, csalódás, megkönnyebbülés, meglepetés stb.

Hozzátette, a verseny egy játék, és ha egy játék jó, akkor az felold, és boldogságot biztosít, hiszen együtt vagyunk másokkal, akiknek megmutatjuk, hogy mire vagyunk képesek, és mennyi mindennek örülhetünk a játék során.

 

Galéria

 

Azt követően mindenki a saját meseházi szobájába vonult.

Az 1. osztályosoknál Hegedűs-Bite Beáta először is mindenki megkért, hogy válasszon magának egy gyümölcsnevet, hogy ne keljen névsor szerint, alfabetikusan szerepelni. Majd az alábbi nevek születtek: Banán, Alma, Eper, Körte, Ananász, Szamóca… de még Sárkánygyümölcs is.

És mégis, miképp fordulhatott elő, hogy valaki Tóth vezetéknévvel, Szamóca művésznévvel az első lett? Pusztán úgy, hogy Bea néni a neveket kalapból húzta ki egyesével.

 

További programok »

FEL