Zöldebbé válik Békéscsaba

2017. november 15. 09:05 | Zsíros András

A belváros rehabilitációjának harmadik ütemében valósulnak meg Békéscsabán a Munkácsy-negyed egyes fejlesztései. Megújul a liget, a Gőzmalom tér, a Hunyadi tér és a „Körös-part”, illetve a főtér környékén is történnek változások. A küszöbön álló munkálatokkal jövő szeptemberre készül el a kivitelező.

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016-ban a „Zöld város kialakítása” pályázati felhívásra benyújtott támogatási kérelme alapján 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban. A közbeszerzési eljárásban kiválasztott, nyertes kivitelezőkkel a vállalkozási szerződést már aláírta az önkormányzat. A munkaterület átadása után januárban már forgalomkorlátozásra kell számítani az érintett útszakaszokon – tájékoztatta a projekt bemutatásával egybekötött lakossági fórumot kedden Tóthné Svecz Valéria, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. ügyvezetője.

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések célja, hogy a város központjában újabb lehetőséget biztosítsanak az aktív pihenésre, a kikapcsolódásra a város lakosai, illetve a város látogatói számára – mondta el Herczeg Tamás tanácsnok. Összességében több mint 76 ezer négyzetméter közterület újul meg, ebből közel 50 ezer négyzetméter a zöldterület.

A Széchenyi liget és környezete a legjelentősebb elem, összesen 49 ezer négyzetméter terület tartozik ide. A legjelentősebb változás pedig a Gőzmalom téren lesz, a zöldfelület és pihenésre szolgáló felület javára. Miközben a Hunyadi tér felújításával is megszűnnek a régi, autóbusz-állomás funkcióból visszamaradt burkolatok, tagolt felületek, itt közel 4 ezer négyzetméter új felület készül.

A rendezvényen a tervező Szloszjár György látványtervekkel illusztrálva mutatta be a fejlesztést a sajtó munkatársainak és az érdeklődő lakosoknak. Elhangzott, a történeti hagyományok és a természetvédelmi szempontok figyelembevételével alakítják át a területeket úgy, hogy mind a parkosítási igényeknek, mind a gépjármű-forgalom és a parkolás szükségleteinek megfeleljenek. Az újságíróknak lehetőségük volt részletesebben is megismerkedni a terület jelenlegi állapotával a fórum előtti helyszíni bejáráson. A fórumon a nyertes kivitelezők képviselői is részt vettek, hogy a felmerülő, kivitelezéssel kapcsolatos kérdésekre válaszoljanak.

Jelenleg a kivitelezéssel kapcsolatos előkészítést végzik a vállalkozók, egyeztetik az ideiglenes forgalomterelési terveket. A közterületen forgalomkorlátozás, érdemi munkavégzés csak az előkészületek eredményes lezárását követően várható, leghamarabb januárban. A lakosság folyamatosan kap majd tájékoztatást az aktuális állapotról, illetve várható változásról.

 

 

További programok »

FEL