XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál: Ünnepel a világ cirkuszművészete

2017. december 12. 15:59 | behir.hu

December 11-én 10 órakor sajtótájékoztatót tartottak a Fővárosi Nagycirkuszban, melynek témája a 2018. január 8. – 14. között Budapesten megrendezésre kerülő XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál volt. Ez egyben az „Európai Cirkuszművészeti Jubileumi Év” rendezvénysorozat nyitórendezvénye lesz.

Ezen a fesztiválon 126 artista vesz részt négy kontinensről, valamint több, mint 30 cirkuszigazgató és 17 ország képviseletében a világ legjobb artista csoportjai. Hét napon keresztül tizenöt cirkuszi eseményt tartanak a Fővárosi Nagycirkuszban, a Várkert Bazárban, illetve a Nemzeti Színházban.

 

December 11-én tartottak sajtótájékoztatót a Fővárosi Nagycirkuszban a 2018-as Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválról.
Fotó: Urbán Ádám

 

A sajtótájékoztatón szó esett arról, hogy mekkora lehetőségeket rejt és egyben mekkora felelőséggel jár a XII. Budapest Cirkuszfesztivál, hiszen egy egészéves ünnepi rendezvénysorozat nyílik meg vele.

– Ünnepel Európa, ünnepel a világ cirkuszművészete, hiszen a 2018-as esztendő egy nagy jubileumi év lesz. Minden ország megpróbálja megteremteni a maga fesztiválját, a maga ünnepét – nyilatkozta Fekete Péter. – Ez nagyon komoly felelősséggel jár, hiszen itt lesz mindenki, aki számít és mindenki, akinek számít a cirkusz. Cirkuszigazgatók, cirkuszmenedzserek, cirkuszi intézményeknek a vezetői négy kontinensről.

Arra, hogy a Fővárosi Nagycirkusz miként fog megbirkózni a feladattal, Szalay Bobrovniczky Alexandra derűlátóan nyilatkozott.

– Az elmúlt évben megfigyelhettünk egy olyan trendet, hogy a Fővárosi Nagycirkusz igyekezett megújítani minden olyan trendet, amit mi a cirkuszművészethez kapcsolunk, és mindezt a legminőségibb irányba való haladás szellemében – mondta. – Ezért is öröm, hogy ez a fajta előrelépés és ez a fajta szemlélet most találkozik azzal, hogy egy ilyen rangos eseménynek lehet, mint ez a jubileumi év a megnyitója.

 

December 11-én tartottak sajtótájékoztatót a Fővárosi Nagycirkuszban a 2018-as Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválról.
Fotó: Urbán Ádám

 

Ugyanakkor a Fesztivál megrendezése hihetetlen munkát és előkészületet igényel a cirkusz minden dolgozójától.

–  Ezen a rendezvényen több, mint száz artista vesz részt, ezért elég nehéz megcsinálni, de mivel nálunk a műszaki gárda, a fény, a hangtechnika nagyon profi, ezért biztos vagyok benne, hogy most is zökkenőmentesen fog lebonyolítódni ez a fesztivál – nyilatkozta Graeser József „Dodi”. – Egy picit elfelejtjük a karácsonyi ünnepeket, illetve most megpróbáljuk kiélni magunkat, egy picit pihenni, aztán január elsejétől éjjel-nappal fogunk dolgozni.

 

December 11-én tartottak sajtótájékoztatót a Fővárosi Nagycirkuszban a 2018-as Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválról.
Fotó: Urbán Ádám

 

És hogy mivel fogja XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál megünnepelni a modern cirkusz 250. évfordulóját? Az esemény megnyitóján Richter Flórián Philip Astley, a modern cirkusz atyjának szerepében egy artista számot fog bemutatni húsz lóval!

– A családom nyolcad generáció óta jelen van a cirkusz világában és mi lovas produkciókra szakosodtunk – mesélte Richter Flórián. – Rengeteg új számunk van, cirkuszokban felléptünk, fesztiválokon 2008-ban elnyertük az Arany Bohóc-díjat a 32. Monte-carlói Nemzetközi Cirkuszfesztiválon első magyar artistaként. Megtiszteltetés, hogy a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválra is felkért Fekete Péter cirkuszigazgató, hogy képviseljük a magyar virtuóz lovasakrobatikát.

 

 

További programok »

FEL