Volt válogatott játékossal erősödött a BRSE szakmai stábja

2016. július 23. 06:39 | Mikóczy Erika

Nemcsak a játékoskeretben, hanem a szakmai stábban is lesz új arc az augusztus elsején esedékes szezonkezdéskor. Eldőlt ugyanis, hogy a korábbi magyar válogatott feladó, Tóth Gábor is csatlakozik az előző idényben remekül működő Sasa Nedeljkovic, Fésüs Erzsébet duóhoz.

A 33 éves, az aktív játékkal tavaly felhagyó, volt feladó számára nem lesz ismeretlen a feladat, hiszen a 2015/2016-os szezonban már edzősködött a Pénzügyőr együttesénél. A dunaújvárosi születésű sportember sikeres karriert hagyott maga mögött, azonban innentől kizárólag az edzői munkára fókuszál.

- A Dunaferrben kezdtem röplabdázni nem túl korán, 13 évesen. Voltam utánpótlás válogatott, és 19 évesen már felnőtt csapatban, kezdő feladóként játszottam. Innen Kecskemétre igazoltam, ahol 7 szép évet töltöttem. Pályafutásom során megfordultam külföldön is, román és svéd csapatokban szerepeltem. Külön büszke vagyok arra, hogy 23-szor képviselhettem a hazámat a nemzeti csapatban. Megtisztelőnek érezem, hogy Magyarország első számú röplabda egyesületénél folytathatom edzői karrierem, ahol a menedzsmentnek köszönhetően minden feltétel adott a nemzetközi szinten is sikeres szerepléshez. Nagyon várom a közös munkát Sasa Nedeljkovic vezetőedzővel, szakmailag nem is kerülhettem volna jobb helyre – fogalmazott Tóth Gábor.

Baran Ádám a BRSE elnöke elmondta, hogy minél hatékonyabb munka érdekében bővíteni szerették volna az edzői stábot.

- Gábor személyében egy fiatal és széles látókörű szakember csatlakozott a klubhoz, akitől sokat várunk. Személyes egyeztetéseinkkor meggyőzött elhivatottságáról, arról, hogy segítségünkre lesz céljaink elérésében. Nemcsak a felnőtt gárdánál, hanem az utánpótlásban folyó munkában is kiveszi a részét, hiszen Ő lesz a junior csapat edzője, illetve egyéni képzéseket is tart majd fiatal tehetségeinknek – nyilatkozta a klubvezető.

Forrás: BRSE

FEL