Vizsgálják a 9 osztályos iskola lehetőségeit

2017. augusztus 17. 10:02 | Mikóczy Erika

Társadalmi egyeztetésen az új Nemzeti alaptanterv koncepciója.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában elmondta: a nyári táboroztatási program az egyik legfontosabb eleme az új Nemzeti alaptanterv koncepciójának, illetve a 9 osztályos iskola lehetőségének megvizsgálása is.

Utóbbival kapcsolatban megjegyezte: már 2014-ben is felmerült a 9 osztályos iskola ötlete. Több egyeztetést tartottak, és az az álláspont alakult ki, hogy támogatják az elképzelést néhány kritériummal: többek között például azzal, hogy az általános iskola évfolyamszámának növekedésével a középiskolai évek száma nem csökkenhet, továbbá nem növekedhet a pedagógusok terhelése, illetve az infrastrukturális feltételeket is meg kell teremteni.

A hátrányosabb régiókban, kisebb településeken támogatják a koncepciót, ám azokban az iskolákban, ahova jobb körülmények közül érkező gyermekek kerülnek, egyelőre még nem tudják, ez mennyiben segítené a fejlődésüket – fűzte hozzá.

Mint mondta, egyre több óvodás van, aki nem kezdi meg az adott évben iskolai tanulmányait, melyben lehetősége lenne rá, mert a szülők úgy döntenek, még egy évig szocializálódjon. Ezért merült fel, hogy legyen egy iskola-előkészítő év, amely nem feltétlenül tanulással, de a tanulásra való felkészüléssel telne – fogalmazott az elnök.

Azoknak, akik a szülői felügyeletet nehezen tudnák megoldani, jó ötlet a táboroztatás, melyek különösen az alacsonyabb évfolyamokra járó diákok számára nyújtanának például közösségépítési lehetőséget – mondta Horváth Péter.

Forrás: Kossuth Rádió, hirado.hu

További programok »

FEL