Vizsgálat menet közben

2016. március 14. 07:00 | behir.hu

Új gyermekmentési eszközöket kapott a békéscsabai mentőállomás. Az itt dolgozók évente mintegy 800 gyermeket látnak el, éppen ezért fontos, hogy minél korszerűbb, megbízhatóbb eszközökkel segítsék a legkisebbek gyógyulását. A K&H Gyógyvarázs programnak köszönhetően vásárolt eszközökkel a mentősök nem csak gyorsabb, de hatékonyabb ellátást tudnak majd biztosítani a térségben.

Az egyik eszköz segítségével menet közben is tudják monitorozni a fiatalok véroxigén szintjét és pulzusszámát. A K&H Bank 1 millió 320 ezer forint érékű felajánlásából gyermekmentéshez szükséges eszközöket vásárolt a központ. Az alapítvány már 13 éve segíti a beteg gyermekek gyógyulását.

- A program indulása óta, mintegy 557 millió forintot kifolyósítottak ki különböző intézmények részére ennek 69 százaléka került vidékre. Annak ellenére, hogy az egészségügyi ellátás eléggé Budapest központú, de mindig fontos volt az alapítványnak, hogy a vidéki térségek különösen az elmaradott térségek fejlesztésére is találjon lehetőséget – fogalmazott Héjjas Béla, a bank békéscsabai fiókjának vezetője.

A korszerű eszközök segítségével a szakemberek már menet közben is el tudják végezni a szükséges vizsgálatokat.

- Amikor szállítunk egy beteget Gyulára, Szegedre, akkor fel tudjuk mérni az állapotukat amennyiben szükséges. Ez egy mozgó járműben sokkal nehezebb. A korábbi eszközökkel meg kellett állni, ha vérnyomást szerettünk volna mérni. Az eszközök nem voltak alkalmasak a kicsi ujjak vizsgálatára. A mostani eszköz jobban illeszkedik az ő méreteikhez és nem kell megállni a mentőautóval egy egyszerű vizsgálat elvégzéséhez – emelte ki Gyebnár József állomásvezető mentőtiszt.

A mentősök tehát mostantól nemcsak az állapotfelmérést tudják hatékonyabban végezni. Ezentúl gyorsabban történhet a gyógyszer- és folyadékpótlás, könnyebben el tudják távolítani a légúti idegentesteket, de az égési sérülések korszerű kezelése is hamarabb kezelhető. 
 

FEL