Vízimadarak télidőben

2017. január 24. 16:18 | Laczkó Viktória

Az elmúlt hetek erős lehűlései a Körös-Maros Nemzeti Parkban is leszűkítették a vízimadarak életterét. Többségük úgy reagált a változó körülményekre, hogy továbbvonult (például a récefélék), egy részük viszont dacol a hideggel és megpróbál alkalmazkodni.

A szürke gémek és a nagy kócsagok, melyek nemrég még a halastavakon lesték a halakat, most inkább a lucernatáblákra húzódtak, ahol a mezei pockok jelentenek számukra némi élelmet - írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság. A Hortobágy-Berettyó folyó szinte teljes hosszában beállt, de a közúti hidak alatt és néhány kisebb folton nem fagyott be. Itt láthatjuk az áttelelő tőkés récéket, csörgő récéket, a nádszélből ki-kióvakodik a bölömbika, a guvat és a vízityúk is.

A vidra is itt keresi a halakat, melyek közül sokat a nyílt jégre ülve fogyaszt el. A haldarabkák maradékait szívesen fogyasztják a vízityúkok és a guvatok is. Fontos kiegészítő a nehezen megszerzett kis hal vagy ászkarák mellé. A jégmadár is ezekre a maradvány vizekre húzódik, vagy olyan vízterekre, ahol meleg vizes befolyó van, vagy oda, ahol az intenzív vízmozgás nem engedi befagyni a vizet.

Ahol nagyobb a víztér, ott megjelennek a kárókatonák és lebukva a víz alá, hosszasan kutatnak az élelem után. Ide koncentrálódnak kisebb rokonaik, a kis kárókatonák is, melyek barnásabb tónusú, gyorsabb röptű, de hasonló habitusú, fokozottan védett madarak.

FEL