Vizes elismerések Szarvason

2017. augusztus 30. 16:35 | Diós Zsolt

Harmadik alkalommal díjazták a vízért, a halért és az emberért tevékenykedőket Vízi Színház színpadán. Augusztus 25-én a Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány által alapított „Ember a Vízért”, „Ember a Halért” és az „Ember az Emberért” díjak átadására került sor Szarvason. Idén az Alföldvíz Zrt., a Körös-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, illetve a Szarvasi Polgárőr Egyesület kapta meg az elismerést.

A Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány 2011 óta tevékenykedik a természet-, és környezetvédelemért, a vizes élőhelyek, az őshonos halállományok értékmegőrzéséért, valamint sokat tesznek a természeti környezetbe illeszkedő halgazdálkodási, halászati, horgászati tevékenység elősegítéséért, illetve a hagyományos halászati, horgászati kultúrák felkutatásáért és helyreállításért. Célként fogalmazták meg a halászati, horgászati hagyomány és kultúra őrzését, és az őshonos halfajok fennmaradásának elősegítését is. Alappilléreik harmadik eleme a halas gasztronómia népszerűsítése. Ennek érdekében idén ötödik alkalommal került megszervezésre a Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok. Ezen felül fontosnak érzik a Békés megyében  dolgozó cégekkel, szervezetekkel való együttműködést, ezért hívták élete az elismeréseket, melyeket évente hárman kapnak meg.

Az alapítvány 2011 óta működik

A díjátadó estét Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője nyitotta meg. Gondolataiban arra hívta fel a figyelmet, hogy 2017-ben minden eddiginél korábban, augusztus 2-án érkezett a túlfogyasztás napja, mely rendkívül komoly problémákat okoz a Földnek és valamennyi lakójának.

A bevezető után elsőként az „Ember a Vízért” elismerést osztották ki, amelyet ebben az esztendőben az Alföldvíz Zrt. érdemelt ki. A régió legnagyobb víziközmű-szolgáltatója Békés megye mellett Csongrád, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében, 131 településen van jelen. Szolgáltatásaival több, mint 700 ezer ember mindennapjaiban játszik fontos szerepet. A száz százalékig nemzeti tulajdonú társaság célja a szolgáltatási területen élő lakosság természetes, egészséges ivóvízzel való ellátása, valamint a keletkezett szennyvíz elvezetése és kezelése oly módon, hogy az visszakerülve a természetbe ne okozzon károkat a természetes körforgásban, illetve ne jelentsen terhelést környezetének. A díjat Nagy László, az Alföldvíz Zrt. vezérigazgatója vette át.

 

A behir.hu érdeklődésére Nagy László elmondta, hogy megtisztelő az elismerés. Az ALFÖLDVÍZ szakemberei az év minden napján elkötelezetten, a legjobb tudásukkal dolgoznak azon, hogy kiszolgálják a felhasználók igényeit, illetve védjék és óvják a vízkészleteket. Hangsúlyozta, hogy a jövőben is együttműködnek környezet- és természetvédő szervezetekkel, így a Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvánnyal is.

Nagy László, az ALFÖLDVÍZ vezérigazgatója átveszi a díjat

Az „Ember a Halért” kitüntetést az alapítvány Nemes Attilának, a Körös-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége ügyvezető igazgatójának ítélte. A halászati szakmérnök 2007 óta dolgozik a horgász szektorban, munkáját a környezettudatosság, az emberek és az újdonságok iránti nyitottság, a következetesség és az innováció jellemzi. Szakterületei közé tartozik a horgászati célú halgazdálkodás, a horgászmozgalom, a horgászturizmus, a sporthorgászat, a tógazdasági haltenyésztés, a vízi élővilág és ökológia és a vízminőség védelme.

Zárásként az „Ember az Emberért” díjat a Szarvasi Polgárőr Egyesület nevében Tusjak Tamás elnök vehette át. Az 1993-ban alakult szervezet hozzávetőleg 50 tagot számlál, évente pedig átlagosan 6500-7000 munkaórát töltenek az utakon. Valamennyi városi rendezvényen elvégzik a rendezvénybiztosítással kapcsolatos teendőket, ezzel nagy terheket és költségeket véve le a rendezvények szervezőiről. Mottójuk: „Segítsünk és figyeljünk egymásra”.

A díjátadó ünnepséget a Magyar Állami Népi Együttes műsora követte, akik a „Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl” címet viselő műsorukat hozták el a közönségnek.

További programok »

Kultúra

FEL