Vívás: Negyeddöntők az idény utolsó válogató versenyein

2017. június 13. 14:33 | Kovács Dávid

Az Alföld Vívó Akadémia kadet és junior vívói számára az idény utolsó válogató versenyeit rendezték a Gerevich Aladár Sportcsarnokban. A csabai párbajtőrözők ezúttal a legjobb nyolcig jutottak, a szezont azonban hárman is a legszűkebb élmezőnyben zárták.

A versenyhétvégét a kadet fiúk kezdték, a két csabai versenyző bejutott a legjobb tizenhat közé. Saeed Abu Jubere Arkan nagy küzdelemben, a „hirtelen halálban” kapott ki a balatoni Kovácstól. Keszthelyi Zsombor a nyolcaddöntőben meggyőző fölénnyel győzte le az egyetlen külföldi versenyzőt, a brit Kew-t. A döntőben aztán ő is a kellemetlen, védekező stílusú Kováccsal került össze és neki sem sikerült legyőznie. Nyolcadik helyezése így is azt mutatja, hogy stabilan ott tud lenni a legjobbak között.

A lányok versenyében egyedül Dékány Kinga képviselte klubunkat, ő is bejutott a tizenhat közé, de a tatai Büki - ahogy legutóbb is - ezúttal is legyőzte a kissé görcsösen vívó csabai tehetséget.

A juniorok versengésében Keszthelyi és Arkan is feljutott a harminckettes táblára itt mindketten esélyesebb, tapasztaltabb vívótól kaptak ki.

A junior lányok a nyolcas döntőig meneteltek. Itt Kazár Dóra a BVSC-s Borsodytól, Csiaki Dorottya a Vasas színeiben versenyző Gálfalvytól szenvedett szoros vereséget. Előbbi hatodik, utóbbi hetedik lett. Az idény végén, amikor a hazai mezőny legjobbjai már rendkívül fáradtak, minden döntős helyezés felértékelődik. A világbajnokság két hőse, az ezüstérmes Gnám és a bronzérmes Petri a tizenhat közé sem jutott.

A jól megérdemelt pihenést Kazár Dóra és Keszthelyi Zsombor a ranglista második, míg Dékány Kinga a harmadik helyéről kezdheti meg.

További programok »

FEL