Vívás: Ezüstös csabai lányok

Az országos bajnokság női párbajtőr egyéni viadalát óriási bravúrral Dékány Kinga nyerte. Vasárnap a csapatversenyben is kiválóan szerepeltek a csabai lányok és csak a fináléban szenvedtek vereséget a tatai csapattól.

A Dékány Kinga, Kazár Dóra, Petri Renáta, Szabó Réka összeállítású csabai csapat a legjobb 16 között kezdett. A fővárosi BHSE ellen magabiztos 45:28-as győzelmet arattak. A negyeddöntőben a Szolnoki Sportiskola következett, Galli Zsolt tanítványai hasonló magabiztossággal, 45:30-as sikerrel jutottak tovább. Az elődöntőben az egyéni ezüstérmes Borsody Emmával felálló BVSC állt a csabai együttessel szemben, de nagy küzdelem itt sem alakult ki, az Alföld Vívó Akadémia csapata 45:27-re nyert.

Több másik fegyvernemhez hasonlóan nagy izgalmakat hozott ez a finálé is. A másik ágról egy szintén fiatal gárda, az OMS-Tata jutott be a döntőbe, már egymás után negyedszer. Az eddigi három ezüst után azonban most arany jutott a tataiaknak! Pedig sokáig most is „ezüstbe hajlott” szempontjukból a finálé, ugyanis a csabaiak az első asszótól kezdve vezettek. Aztán a nyolcadikban Gnám Tamara egy tusra zárkózott, majd Kun Anna fordított, és a 45:43-as végeredmény aranyérmet ért a tataiaknak. A csabai lányoknak is jár a dicséret, hiszen nagyot harcoltak és közel voltak az aranyéremhez.

 

(Fotó: Magyar Vívó Szövetség)

 

Női párbajtőrcsapat, 23 induló. Végeredmény: 1. OMS Tata (Büki Lili, Gnám Tamara, Kun Anna, Molnár Petra, edző: Juhász Bence, Partali Csaba, Plásztán Attila), 2. AVA Békéscsaba (Dékány Kinga, Kazár Dóra, Petri Renáta, Szabó Réka), 3. BVSC (Borsody Emma, Gonda Borbála, Honti-Kiss Dominika, Szabó Laura), 4. Vasas 2, 5. Honvéd, 6. Debrecen, 7. Diósgyőr, 8. Szolnok. A döntőben: Tata-Békéscsaba 45:43.

 

Megosztás:

Címke: , ,