Vezethetek én? Inkább ne, túl idegesen vezetsz.

2017. február 9. 15:22 | Laczkó Viktória

Rövid idő alatt elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik egy kisteherautót akartak elvinni egy ház elől Tótkomlóson - írja a police.hu. 

Benne volt az indítókulcs abban a kisteherautóban, amelyet 2017. február 7-én 23 óra körül két férfi próbált meg ellopni. A jármű Tótkomlóson, egy ház bekerítetlen udvarán állt. A gyanúsítottak egyike kinyitotta az ajtaját és elkezdte pakolni a benne lévő dobozokat. Amikor meglátták, hogy a kisteherautóban benne van az indítókulcs, a másik férfi beült a vezetőülésbe és elindult az áruszállítóval. Csak néhány métert tudott megtenni, mert nekihajtott egy oszlopnak és a bejáró beton szegélyének, így elakadt.

A jármű tulajdonosa a házban hallotta a járó motor hangját, ezért hívta a rendőrséget. A gyanúsítottak elmenekültek, de a rendőrök követték a lábnyomaikat és rövid időn alatt elfogták őket. A 20 éves tótkomlósi R. G. és a szintén 20 éves pusztaföldvári Gy. K. ellen az Orosházi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Kettőjük közül Gy. K., aki vezette a tehergépkocsit, a gyanú szerint ittas volt, emiatt is eljár vele szemben a rendőrség.  

FEL