Véget ért a Szarvasi Vízi Színház évada - videóval

2017. augusztus 22. 07:08 | Szabó Rita

Augusztus 19-én, szombaton este Csondor Kata és zenekara koncertjével befejeződött a Szarvasi Vízi Színház 2017-es nyári évada. Az éjszakai díjátadóval pedig véget ért a VI. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál, amelyen a legjobb produkciókat és színészi teljesítményeket díjazták.

Június közepe óta 19 nagyszínházi (prózai, zenés és táncszínházi) produkciót, 5 gyerekelőadást, közel 30 vers- tánc illetve dalestet láthatott a közönség Szarvason. Idén is volt jelelt, valamint audionarrált előadás is, a szervezők ugyanis gondoltak a hallás- és látássérült látogatókra is.

Seregi ZoltánBékéscsabai Jókai Színház igazgatója elmondta, hogy a nagy előadásainknak a nyolcvan százaléka pótszékes volt. Ilyen még nem volt, ez egy új rekord a színház életében is. Hozzátette: jövőre ugyancsak a telt ház lesz a kitűzött cél.

 

 

A Szarvasi Vízi Színház adott helyet a VI. Magyar Teátrum Nyári Fesztiválnak is, ahol rengeteg nívós programot sorakoztattak fel az ország minden tájáról.

Nyáron sem áll le a színházi élet Magyarországon. Rengeteg nyári játszóhely van, Szarvas ebből most már évek óta kiemelkedik - tette hozzá Szabó László a Magyar Teátriumi Társaság titkára.

A legjobb női főszereplő díját idén Esztergályos Cecília kapta, aki úgy nyilatkozott a díj kapcsán, hogy nagyon sokat jelent számára.  Szombaton este ért még csak véget a 2017-es nyári évad, de a szervezők már a jövő évre készülnek.

Fekete Péter a Szarvasi Vízi Színház művészeti vezetője elárulta, hogy tavaly építették meg a tető rendszert, amely alkalmas arra, hogy légtornászokat is befogadjanak, a cirkuszművészetben eggyel előre fognak lépni -emelte ki. A díjátadó gálán Csondor Kata koncertjén kívül több darabból is hallhattak részleteket az érdeklődők.

 

 

További programok »

FEL