VÉDA: kevesebb halálos baleset történt az utóbbi négy hónapban

2016. július 30. 12:44 | Varga Diána

Kevesebb halálos baleset történt Magyarországon a második negyedévben, mint a múlt év hasonló időszakában – derült ki a tavalyi és az idei adatok összehasonlításából. Ez az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint részben az április óta működő új fix traffipaxoknak köszönhető.

Országszerte 160 mobil sebességmérőt, valamint az ország egész területén 365 fixtelepítésű komplex közlekedés-ellenőrző pontot foglal magába a Véda. Előbbiből hat van Békés megyében, az egyik a gyulai úton. A friss statisztikák szerint részben ennek a rendszernek köszönhetően kevesebb halálos baleset történt Magyarországon a második negyedévben a tavalyihoz képest.

Tavaly a második negyedévben 126 közlekedési balesetben 144 ember vesztette életét, ehhez képest idén ugyanebben az időszakban 111 esetben 115-en haltak meg az utakon. Az Országos Rendőr- főkapitányság összegzése szerint az autósok leginkább ott tartják be a közúti közlekedés szabályait, ahol ellenőriznek. A balesetek számának csökkenése abból is adódhat, hogy az autósok tartanak a kiszabott büntetésektől.

Jámbor István r. alezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője kérdésünkre elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az autóvezetők gondolkodásmódja, a közlekedési viselkedése változzon meg, és ne csak ott tartsák be a szabályokat, ahol ellenőrzés van, hanem az ellenőrzések gyakoriságának növekedése hatására mindenütt. Hozzátette: nem zárja ki, hogy a jövőben bővítik a rendszert, de négy hónap tapasztalatai alapján még korai hosszútávú következtetéseket levonni.

A VÉDA figyeli a biztonsági öv nélkül vagy leállósávban autózókat, de a piroson áthajtókat is. A legjellemzőbb szabályszegés továbbra is a gyorshajtás. A büntetések összege lassan eléri az egymilliárd forintot.

FEL