Békéscsabán évek óta a Jókai színház visszatérő vendége Vastag Tamás, aki legutóbb a Diótörő és Egérkirály című mesejátékban játszotta az egyik címszereplőt, nevezetesen a Diótörőt.
– 2011 óta Békéscsabán is többször megfordultál, több darabban szerepeltél a Jókai színházban. Hogy érzed itt magad?
– Először 2011-ben a Monte Cristo grófja című darabban kaptam szerepet itt, Békéscsabán. A Diótörő és Egérkirállyal már az ötödik bemutatónál tartok a Jókai színházban. Mindig fantasztikus érzés itt lenni, kiszakadni a budapesti nagy pörgésből. Békéscsaba nekem kicsit terápia. Amikor itt lépek fel, az rendszert visz az életembe, máskor pedig gyakran előfordul, hogy minden nap máshová kell mennem. A színházban úgy 20-30 előadást játszunk szépen sorban, így napokig, hetekig ugyanazok az emberek, ugyanaz a környezet vesz körül és ez megnyugtató érzés.
– Békéscsaba mellett Győrben és Sopronban is rendszeresen játszol, miközben Budapesten élsz. Hogy tudod ezt megoldani?
– A Győri Nemzeti Színháznak állandó társulati tagja vagyok, illetve a Soproni Petőfi Színháznak is. Amikor például Békéscsabáról kell Sopronba mennem, az kicsit fárasztó, de be kell vállalni ezt is azért a sok jóért, ami itt és ott is történik. Tulajdonképpen fantasztikus érzés, hogy az ország két szélén játszhatok, mutathatok meg valamit ezzel magamból is. Csabán különösen fantasztikus a színház közössége, örülök, hogy Seregi Zoltán megint gondolt rám egy darabban.
– Újdonsült édesapaként hogy éled meg ezt a sok utazgatást?
– Karácsonykor lett féléves a kisfiam, ez fantasztikus érzés. Viszont nagy szervezést igényel, ha vele együtt megyünk valahová. A babáknak egyébként is nagyon fontos a rendszer az életükben, nem szívesen szakítom ki őt ebből. Azért be kell vallani, egy munkásabb időszakban nehéz nélkülük, viszont ha otthon vagyok, igyekszem a lehető legtöbb időt velük tölteni. Szerintem egyébként mindenkire igaz, hogy nehéz megtalálnia az egyensúlyt a karrier és a család között.
– Az X-faktorral kerültél be a köztudatba, és most több színházban is fellépsz.
– A bátyám Veszprémben játszott egy darabban, amit mindig megnéztem. Aztán télen elfagyott a váltó, az egyik színész nem érkezett meg, így én ugrottam be helyette 2-3 dalt elénekelni, hisz úgyis tudtam, és akkor már énekeltem. Aztán jött az X-faktor, majd jöttek a színházi felkérések. A színházban egy évre előre tudjuk, hogy miben fogunk játszani, míg a popzenében pár hónappal előtte alakul ki, tehát a színházi fellépésekhez igazítok mindent.
– Mi a jó számodra abban, hogy ismert színész lettél, és melyek az árnyoldalai?
– Árnyoldala a sok utazás, amelyre nem számítottam. De lényegében minden mást nagyon szeretek a színészetben. Ha az ember valamennyire extrovertált, örömmel veszi, ha a közönségtől visszajelzéseket kap arról, hogy jól végzi-e a munkáját. Jó érzés, ha ez ráadásul élvezetes a közönség számára. Ha a létezésnek van egy célja, akkor az a fejlődés, a színházban pedig gyors és intenzív fejlődésen megy át az ember a sok karakteren, érzésen keresztül. A karaktereket átszűröm magamon, úgy adom vissza, ezzel fejlődöm, és sok mindent megtanulok magamról is.
