Változatos programokkal várja egész évben az érdeklődőket a Körös-Maros Nemzeti Park

2017. február 5. 06:08 | Mikó Melinda

Idén már 87 program várja az érdeklődőket a Körös-Maros Nemzeti Parkban!

A téli túrák, már januárban megkezdődtek. Zsuzsanna napján február 19-én a Kígyósi-pusztán annak járnak utána, hogy aznap megszólal-e a pacsirta. Az idei programok között a már hagyományos rendezvények és újdonságok is szerepelnek. Idén a tavalyinál is több programot szerveznek védett területekre illetve a látogatóközpontokba. 

A látogatóknak lehetőségük van kerékpár- és kenubérlésre is, így akár két keréken vagy a vízen is tehetnek egy kiadós kirándulást. Újdonságként a július 1-től augusztus 31-ig terjedő időszakban minden nap 15.00 órától az Állatpark egy-egy lakójának látványetetését nézhetik meg az érdeklődők.

Idén két tábort szerveznek a jól felkészült szakmai stábok. A természet felfedezésére vágyó gyermekeknek: július 10-15. között XII. Fürkész- tábor a Dévaványai-síkon, augusztus 21-24. között pedig Bihari települések természetvédelmi tábora várja az ifjakat Biharugrán. A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság 2017-ben is csatlakozik a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozathoz (július 3-9.). A természet szerelmesei izgalmas túrákon ismerhetik meg a nemzeti parkot.

Újdonság az Anyák napjához kapcsolódó „Kézen fogva” elnevezésű program, melynek keretében a gyerekek csupán 150 Ft-os belépődíj ellenében vihetik el édesanyjukat az Állatparkba. A nyári szünet elejére is tartogatnak meglepetést: június 17-18-án „Éljen a vakáció!” -ra várják a kicsiket és nagyokat, hogy a szabad ég alatt, a természetben sátorozva töltsék együtt az éjszakát a Kígyósi-pusztán. Biharugrán június 17-én első alkalommal rendezik meg a táj- és terepfutó versenyt.

A részletes programterv letölthető honlapjukról, ide kattintva. Hamarosan pedig megtalálhatják a nemzeti park bemutatóhelyein és a Tourinform Irodákban.

FEL