Vállalkozásokat támogat a város

2016. július 4. 16:28 | Zsíros András

Munkahelyteremtés és technológiai fejlesztés – ebben a két témakörben indulhattak békéscsabai mikro- és kisvállalkozások az idén is meghirdetett vállalkozó támogatási pályázaton. Ennek köszönhetően Békéscsabán 38 új munkahely létesül, és 76 cég eszközbeszerzéséhez járul hozzá a város.

2007 óta hirdeti meg Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata azt a vállalkozásfejlesztési pályázatot, amelyen mikro- és kisvállalatok indulhatnak. Az elnyerhető összeg idén 600 ezer forint volt, ezt munkahelyteremtésre vagy technológiai beruházásra fordíthatták. 140 pályázat érkezett, ebből 38 új munkahelyet, valamint 76 eszközbeszerzést tudtak támogatni. Kozma János, a pályázatokat elbíráló Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, körülbelül 16-17 millió forintnyi összeg nem fért bele a pályázati keretösszegbe, de a munkahelyteremtések esetében minden érvényes pályázatot támogattak.

A rendelkezésre álló keret 58 és fél millió forint volt. Ezen kívül a város másfél millió forintot különített el vállalkozói információs rendszer kiépítésére, új elemként pedig 10 millió forinttal támogatja majd a startup vállalkozásokat. Az önkormányzat emellett egyedi támogatásokkal is segíti a munkahelyteremtő beruházásokat. Dr. Ferenczi Attila tanácsnok kiemelte a Hirschmann Car Communication Kft. 70 és a Mondi Békéscsaba Kft. 125 fős létszámbővítését, amihez mintegy 32,5 millió forinttal járultak hozzá. Megemlítette továbbá a Kner Packaging Kft-t, ahol az új csarnok alapkövének letétele után 120 új munkavállalót irányoztak elő, ebből jövőre 57 fő felvételét tervezik. Hozzátette, tudomása szerint a Csaba Metál Zrt. is egy százfős fejlesztést kíván végrehajtani. A tanácsnok úgy látja, Békéscsaba iparűzési adóbevétele dinamikusan nő, tavalyhoz képest 300 millió forinttal haladta meg a terveket.

FEL