Vállalkozás helyett start upról álmodoznak

2016. október 28. 14:12 | Fekete Kata

A magyar mikro- kis- és középvállalkozási szektort segítheti a mikrofinanszírozás. Ennek szerepére világított rá az a konferencia, amelyet második alkalommal tartott a Magyar Vállalkozásfejlesztési Konzorcium a Békés Megyéért Vállalkozásfejlesztési Alapítvány.

A Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium rendszeresen tart szakmai konferenciákat. Békéscsabán pénteken a mikrofinanszírozásról volt szó, amely segíthet egy vállalkozás indulásában. A konferencián elhangzott, a fiatalok zöme nem akar vállalkozni, de start uppernek, azaz egy ötlet tulajdonosának már el tudná képzelni magát.

– Mindenki szeretne start upper lenni, de senki nem akar vállalkozó lenni. Mi azért vagyunk, hogy ezt a távolságot csökkentsük, azért egy kicsit a valóságba hozzuk ezeket az ötleteket, próbáljuk mentorálni, hogy valóban induló vállalkozások legyenek – mondta Farkas Zoltán, a Nemzeti Kisvállalkozás-fejlesztő Konzorcium soros elnöke.

Farkas Zoltán hozzátette, száz vállalkozásból általában csak egy jut ki világpiacra. Cél azonban, hogy legyen még ötvenegy, ami sikerélményt ad az ötletgazdának, illetve a közösség, a társadalom és a gazdaság számára értéket teremt.

A megyei önkormányzat által életre hívott Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány számos mikro és kisvállalkozásnak segített már az elmúlt 22 évben. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzatának elnök hangsúlyozta, az alapítván partnereinek 33 százaléka kezdő vállalkozás volt. A szervezet 5,5 milliárd forintot, azaz több mint 18 millió euró hitelt helyezett ki, aminek közel felét már vissza is fizették. Az alapítvány nemcsak a hitel kihelyezéssel, hanem annak hatékony felhasználásában is segít.

Szász Zsolt, a Békés Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója szerint számos  jó ötlet merül fel Békés megyében. A fiatalok zöme forráshiánnyal küzd, az alapítvány pedig éppen ezen segít.

A konferencián bemutatkozott az Európai Beruházási Bank is, amely, mint Alain Nadeau irodavezető rámutatott, már Budapesten is helyi irodát nyitott, így már nem közvetlenül Luxemburgot kell keresniük a vállalkozóknak a kérdéseikkel, hanem Budapesten is segíthetnek.

A konferencián részt vevők új lehetőségeket is kerestek, amellyel a legkisebb vállalkozásokat segíthetik a folyamatosan változó gazdasági környezetben.              

FEL