Vádat emeltek a késelő ellen

2017. február 15. 07:50 | Zsíros András

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki Battonyán konyhakéssel sebesítette meg a vele együtt lakó férfit.

Késsel négyszer nyakon szúrta lakótársát egy férfi 2016. november 2-án 21 óra körül Battonyán. Együtt italoztak, majd az italboltból nem együtt mentek haza. A 42 éves S. László már aludt, amikor barátja hazaért. Korábban többször volt közöttük nézeteltérés, S. László ezúttal az ágya mellett tartott késsel megsebesítette lakótársát. A férfi életveszélyes sérülést szenvedett. Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat eredménye szerint a történtek idején mindketten súlyosan ittas állapotban voltak. A kihallgatásokon egyikük sem tudta felidézni, hogy pontosan mi vezetett a tettlegességig fajult konfliktushoz.

A 42 éves battonyai S. László előzetes letartóztatásban van, a rendőrség emberölés bűntett kísérlet elkövetésével gyanúsítja. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a történtek miatt elrendelt nyomozást 2017. február 14-én lezárta és a büntetőeljárás iratait vádemelési javaslattal továbbította a Békés Megyei Főügyészségre.

Forrás: police.hu

FEL