Vandálok pusztítják a csabai táj impozáns turisztikai ösvényét

2017. július 10. 14:23 | Tószögi György

A Csabai Körtúra az egyik legtartalmibb és legtetszetősebb, komplex túraélményt adó tanösvény az ország délkeleti térségében. Azaz lassacskán csak volt. Alig múlt ugyanis öt éves, a vandálok tevékenysége az alig fél évtized alatt már számos pontját megcsonkította, elcsúfította vagy éppen teljesen elpusztította. Friss körkép következik az egykor szebb napokat látott tantúra útvonalról.

A Csabai Körtúrát 2012 kora tavaszán vehette birtokba a dél-alföldi táj, mint természeti-kulturális látnivalókat felfűző, 16 információs pontot és pihenőhelyet érintő tanösvény körtúrát. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület által létesített túraútvonal Békéscsaba és szűkebb külterületi környezetének megismertetését tűzte ki célul az aktív túraélmény jegyében.

Utolsó simítások 2012 év elején – Fotó: Tószögi György

A vadonatúj tanösvény egyik állomáshelye az avatás előtt Békéscsaba és Veszely között a futófolyosón – Fotó: Tószögi György

A 26 kilométeres útvonal a megyeszékhelyen is áthaladó Élővíz-csatorna, illetve a Gerlai-holtág által „bezárt” kört kíséri, érintve Békéscsaba vízparti sétányait, ligeteit, kulturális nevezetességeit, a városon kívüli területeken a nagyréti táj famatuzsálemeit, a gerlai és pósteleki kastélyparkokat, a környező erdős területeket.

Természeti és történelmi tudnivalókat, játékos feladatokat tartalmazó információs tábláival, pihenőpadjaival – nem túlzás állítani – Békés megye egyik legérdemibb turisztikai jellegű tanösvénye valósult meg, amely mind tartalmi, mint kiviteli minőségben magasra tette a lécet.

A tanösvény kálváriája azonban szinte azonnal elkezdődött az öt évvel ezelőtti átadása után. Még a felavatás évében a Bandika-fánál lévő pihenőpont teljes kerti-bútor garnitúráját (mind a négy szettet) ellopták és több pihenőpont táblája vandálok harmincadjára került. A fenntartó nem egy esetben pótolta, javította az eszközöket, de úgy tűnik, a garázdák tevékenysége egyes helyszíneken notórius, így a Csabai Körtúra ma már egyre pusztulóbb képet fest. Főként, hogy az idő őrlőkövei is teszik lassacskán a dolgukat.

A Bandika-fánál lévő pihenőpont nem sokáig maradt ilyen állapotban – Fotó: Tószögi György

Pusztulási folyamatai ellenére azonban még mindig a térség egyik legrangosabb természeti-kulturális túraprogramjaként ajánlható akár gyalogosan, akár kerékpárral. Ép információs tábláinak színe élénk (nem szívta ki a nap), a kihelyezett faszerkezetek állapota – bár öregedésük tetten érhető – még kielégítő. A fogyatékosságok azonban már lépten-nyomon szembeötlők. Jelen állapotában a Csabai Körtúra a következő képet festi:

  1. Körösök Völgye Látogatóközpont

Az infótába és állványzata hibátlan állapotú, ami azért köszönhető a látogatóközpont kerítésén belüli elhelyezkedésének.

Fotó: Tószögi György
  1. Alsókörgáti zsilip

Látszólag sértetlen a tábla, de furamód UV fakó, (a többi túrapont táblája nem) és mintha koromszerű nyomok volnának rajta. Rejtélyes.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Nagyréti tanyák

Rendben van. Kivéve, hogy a hozzátartozó pad és asztal környezete szemetes, gazos.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Bandika-fa

Gyakorlatilag elpusztítva. Két szemeteskuka és a tábla egyik oszlopcsonkja a mementója a szépreményű fő pihenőpont egykori „négygarnitúrás” állapotának.

Fotó: Tószögi György
  1. Cimbora-fa

Kicsit, mohás és zuzmós a tábla (egy lemosás ráférne), pad és asztal is megvan. Kár, hogy elvadult, járatlan környezetben található, de ez talán szerencséje is egyben.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Sikonyi újhíd

Mintha új volna. Tiszta és sértetlen táblafelület. A rönklábak azért egy kicsit már rozogán állnak a földben. Az eredeti túraútvonal az Élővíz-csatorna jobb partján a dzsungelállapotok miatt ezen a ponton megszűnik, a hídon átmenve a bal partban lehet csak továbbmenni.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Sikony

Alapvetően rendben van, de a csatorna-összefolyás fátlan „spiccén” a nap erőteljesebben öregíti a faanyagot (és felületkezelését), mint máshol. Némi zöldes bevonat a táblán és koromrajz-vonalak, de a helyszínhez képest megkímélt állapotban. A kuka púpos szemete azonban egyáltalán nem patinás.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Gerla

A kastély előtt lévő pihenőhely táblája durván szétszúzva (sok-sok éve), az egyik pad is megrongált állapotban van, az anno felgyújtott szemetes már rég a múlté, kőből készült szocreál elődjével nem túl bizalomgerjesztő a környezetet.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Pósteleki kastélypark

A faszerkezet felületvédelme már a múlté ugyan, de sérülésmentes minden porcikája, látszik, hogy gazdája van. Pipa.

Fotó: Tószögi György
  1. Lovastanya

Az erdőszél klímája miatt a táblafelületet itt is moha-zöld lepel fedi, egy lemosó akciócsapat erre is megfordulhatna. Egyébként rendben, minden a helyén, egyben.

Fotó: Tószögi György
  1. Veszelyi csatornaőrház (Élővíz-csatorna és Gerlai-holtág találkozás)

Kellemes csalódás. Az egyébként forgalmas környék némileg rejtettebb pontján lévő pihenőhely Veszely csárda mögött lévő eszközeivel minden rendben. Tábla, dupla pihenőpad és szemetes szett sértetlen. Csak megint azok a púposkodó kukaszemetek…

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Veszely elágazás

A Békéscsabáról kivezető futófolyosó végén lévő tábla senkinek sem volt útban. Így maradjon. Még az a szokásos zöld maszat is maradhat. Na jó, nem.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Élővíz-csatorna

A futófolyosó középtáji szégyenfoltja. A tábla összetörve, az oszlopok „megdolgozva”, félig kidöntve, kuka sehol. Szomorú állapot. Szinte mindig van némi szemét és nyilvános szabadtéri illemhelyre utaló nyom. Ráadásul a korhadás is ezt a táblát szemelte ki magának idejekorán.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Borjú-réti kishíd

A tábla ugyan megvan, egy kis repedéstől eltekintve még viszonylag újszerűnek is látszik, de a szemetes tőből kimetszve (tipikusan, mintha valaki a kertjébe jobban szerette volna látni) és mindig van némi szétdobált bulimaradék. Meg kell jegyezni, hogy a bejárás előtt néhány nappal a táblát még fekete graffiti felirat csúfította, ami eltűnt. Dicséretes, akárki követte el a jótéteményt.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Felsőkörgáti zsilip

Békéscsaba legnagyobb lakótelepének, a Lencsésinek a szomszédságában lévő tábla csupán egy szilveszteri rakétatámadás nyomait viseli, ami felperzselte kissé védőfóliáját. Szerencsére csak közelről ront az esztétikán. A ránőtt bozótok viszont már messziről is. Nagy túlélő.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György
  1. Árpád sori szoborsétány

A Élővíz-csatorna partján lévő tábla díszes oszlopaival illusztris darabja a belváros szívének. Nagy a jövés menés körülötte, nem csak nappal, hanem éjszaka is. Mégis megúszta eddig egy kisebb késes támadással, ami nem végzetes, de jól észrevehető „Zorro” jelet hagyott rajta.

Fotó: Tószögi György

Fotó: Tószögi György

Ezek is érdekelhetik

További programok »

FEL