Útfelújítás Mezőmegyeren is

2016. október 13. 16:15 | behir.hu

A Modern Városok Program keretében folyamatosan folynak az útfelújítási munkák Békéscsabán. A belváros mellett Fényes, Jamina, Gerla és Mezőmegyer több utcája is új burkolatot kapott vagy kap.

Múlt héten, amikor Mezőmegyer jártunk, éppen a Fő utcán aszfaltoztak. Ebben a városrészben egyébként a Vas utca, a Harang utca, a Nyárfa utca, a Dohány utca és a Fő utca érintett az útfelújításban. Nikola Miklós, a Hódút Kft. fő-építésvezetője elmondta, hogy a padkaépítés és a kapubejárók rendbetétele után Mezőmegyeren lassan befejezik a munkákat.

Hanó Miklós alpolgármester – aki egyben a körzet képviselője – hangsúlyozta, hogy a Modern Városok program keretéből most nettó 1,5 milliárd forintot fordíthat útfelújításra Békéscsaba önkormányzata.

– Ezzel a város lakóinak régi és jogos igénye válhat részben valóra. Részben, hiszen tudjuk, hogy ennek az összegnek akár a többszörösét is el lehetne költeni az utakra. Városi szinten nagy előrelépés történt, ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy mindenkinek azok az utcák, utak a legfontosabbak, amelyeken nap mint nap jár, éppen ezért azon vagyunk, hogy ez a kör bővüljön – mondta Hanó Miklós.

Az alpolgármester kiemelte, hogy a forrásból elkülönítettek a földes utcák rendbetételének a tervezésére is, ha a tervek elkészülnek, tavasszal próbálnak forrást találni azok felújítására. Addig is, hogy az esős, téli időszakban járhatóbbak legyenek a földutak, az útfelújítás során felmart aszfalt egy részét ezekben az utcákban szórják le ideiglenes megoldásként.

A város néhány pontján jelenleg is folyik a munka, a kivitelező arra kéri a lakókat, hogy a munkába vett burkolatfelületeken ne álljanak meg, ne várakozzanak gépjárművel! A burkolt felületen hagyott járművek akadályozzák a munka előrehaladását, meghosszabbítják a kivitelezési időt, egyidejűleg növelve az érintett lakóövezett zaj- és porterhelését.

FEL