Úszás: Tizennégy csabai érem a vidék bajnokságról

December első hétvégéjén rendezték meg az év utolsó kiemelkedő viadalát, a 21. országos rövidpályás vidék bajnokságot Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában, ahová a Békéscsabai Előre Úszó Klub népes, húsz versenyzőt számláló küldöttséggel utazott el – számolt be az egyesület hivatalos honlapja.

A megmérettetésen 26 vidéki klub csaknem kétszáz sportolója lépett rajtkőre, akik összesen 1136 startot jegyeztek. Békés megyéből a békéscsabaiak, a két gyulai klub versenyzői és a tótkomlósiak indultak. A pontversenyt a Pécsi Sport Egyesület nyerte 632 egységgel, megelőzve a Hódmezővásárhelyi SÚVC-t (563) és a Szegedi Úszó Egyletet (524). A Békés megyeiek közül a Békéscsabai Előre Úszó Klub a hatodik helyen zárt (154), a Gyulai Várfürdő a hetedik (145), a szintén gyulai Triton SE a nyolcadik (135), a Tótkomlósi Úszó Egyesület a 22. (15) lett.

– A háromnapos versenyen az első két napon klubunkból a fiatalabbak voltak érdekeltek, Valach Dávid edző csoportjából sokan most vettek először részt ilyen kiemelt viadalon. Érthető, hogy számukra elsősorban tanuló verseny volt a hódmezővásárhelyi. Szombaton csatlakozott a csapathoz Szarvas János csapata, a tapasztaltabbaknak mondható versenyzők. Szép eredmények születtek a három nap alatt, mind a két edző csapata érmekkel tért haza. Szám szerint öt arany-, hat ezüst- és három bronzérem volt a termés – foglalta össze a látottakat Lázár Olga, a klub edzője, aki egyben a versenybíróság társelnöke volt.

A csabai érmeket egyéniben Hajtman Tamás, Horváth Balázs, Kovács Martin Mór, Sprőber Soma, Tóth Péter, valamint az F kategóriás 4×100 fiú méteres gyorsváltó (Nagy Dominik Donát, Ombodi Nándor, Szabó János, Kovács Balázs); a C kategóriás 4×100 méteres leány gyorsváltó (Szász Anna, Csanádi Virág, Károlyi Zsófia, Sipaki Csenge) szerezték.

Az idei volt az utolsó rövidpályás vidék bajnokság, mert jövőre csak az 50 méteres viadalt rendezik meg.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,