Úszás: Munkából Százhalombattára, mégis számtalan egyéni rekord született

Csütörtöktől szombatig, négy napon át erősen pezsgett a víz a százhalombattai fedett uszodában, ahol a 15. országos rövidpályás felnőtt bajnokságot rendezték. Az eseményen ott voltak a Békés megyei klubok is, noha a versenyzők között jobbára csak utánpótlás korúakat lehetett találni – számolt be az egyesület hivatalos honlapja.

Nagy volt a versenyzési kedv, amit bizonyít: az 50 méteres férfi pillangóúszásban 112 induló lépett rajtkőre, de a 100 méteres gyorsúszás is 107 nevezőt vonzott. A hölgyek esetében az 50 méteres gyorsúszásban regisztrálták a legtöbb indulót, 110-en rajtoltak el.

Az eseményen 56 egyesület, 485 úszója lépett rajtkőre, 2392 startot jegyezve. A pontversenyt a Győri Úszó Sport Egyesület nyerte 36431 ponttal, megelőzve a BVSC-Zuglót (32766) és az Egri Úszó Klubot (21429). A Békés megyeiek közül 35. lett a Gyulai Várfürdő (1436), a Békéscsabai Előre Úszó Klub (1344) a 38. helyen végzett, a gyulai Triton SE nem szerzett pontot. Az éremtáblázaton a Gyulai Várfürdő a 27. helyen zárt, a Békéscsabai Előre Úszó Klub pedig a 32. helyen.

A Békéscsabai Előre Úszó Klubból jócskán akadtak elődöntősök és döntősök, így a 4×100 méteres férfi vegyes váltó, amely az ötödik helyen kötött ki, míg a 4×100 méteres gyorsváltó hetedik lett. De többen egyéniben a középdöntőbe jutottak, így Hajtman Tamás és Sprőber Soma, az előbbi négy, az utóbbi két versenyszámban is.

– Alapvetően munkából utaztunk el Százhalombattára, nem készültünk külön erre a versenyre — foglalta össze a négy nap tapasztalatait Szarvas János edző. — Ennek ellenére szinte mindenki átírta az egyéni csúcsai jelentős részét a legtöbb számban. Amire különösen büszke vagyok: a váltószámokban nemcsak a helyezésben léptünk nagyot előre, hanem jócskán megjavították a négyesek a klubrekordokat. A vegyes váltót például 3:54 perccel neveztem, erre hat másodperccel jobbat úsztak. Pedig az Egyesült Államokban diákoskodó Bohus Ricsi most egyetemi vizsgái és diplomaszerzés előtti állapota miatt nem állt rendelkezésünkre. Hozzáteszem: minden klub nagyon megerősödött staféta szinten, sok, lassan visszavonulóban lévő egykori válogatott még ezen a szinten kitart.

Külön érdekesség, hogy az itt nevelkedett, de a fővárosban tanuló Sprőber Soma és Fehér Benjámin visszaigazolt az Előréhez, és máris remek eredményekkel vétették észre magukat. Pedig a 22 és 23 éves fiatalok már nem tudnak teljes értékű munkát végezni a tanulmányaik, illetve a munka mellett, ám most mégis alaposan kitettek magukért.

– Mindketten heti öt edzésen tudnak részt venni a szárazföldi munka mellett Budapesten. Elkészítem és elküldöm nekik az edzéstervet, amit, eredményeikből is látszik, hogy komolyan vesznek, sőt, az is kitűnik, továbbra is szeretik sportágukat. Soma mellen át is írta eddigi legjobbjait, és a váltókban is megbízhatóan úszott. Fehér Benjámin most csak a váltókat vállalta be, amihez sokat tett hozzá, így lehettünk ott a legjobbak között – folytatta Szarvas János.

Emellett a tizenéveseket is megdicsérte a csabaiak edzője, akik több évvel fiatalabbak a mezőnynél.

– Számukra elsősorban a tapasztalatszerzés és a négy napig tartó versenyszerű sorozatterhelés kipróbálása volt az alapvető cél. Ők is munkából utaztak a Pest megyei városba, és több számban is egyéni rekordot úsztak – tette hozzá a mester.

Ezt követően szóba került Hajtman Tamás esete is, ugyanis, mint ismert, másfél évvel ezelőtt az Egyesült Államok egyik egyetemére nyert felvételt, de jó fél éve itthon tartózkodik.

– Tomi januártól egy másik amerikai egyetem hallgatója lesz, ezért itthon készül az év végéig. Remekül úszott ő is Százhalombattán, egyéni rekordokat is elért, és remek teljesítmény tőle, hogy több számban is középdöntős volt. Neki majd február-márciusra kell csúcsformába kerülni az amerikai egyetemi bajnokságokra, ezért különösen jó, hogy már most is javított eddigi legjobbjain – zárta értékelését az edző.

 

Ob a számok nyelvén

 

A csabai klub versenyzőinek eredményei:

Férfiak. 50 m gyors: 11. Hajtman Tamás 23,13, 26. Arányi Norbert 24,43, 62. Sipaki Zsombor (Békéscsaba) 26,22. 100 m gyors: 14. Hajtman Tamás 50,84, 63. Horváth Balázs 55,07, 70. Arányi Norbert 55,85, 78. Sipaki Zsombor 56,32. 200 m gyors: 52. Horváth Balázs 1:59,25.

50 m pillangó: 13. Hajtman Tamás 24,76, 41. Arányi Norbert 26,79, 42. Sprőber Soma 26,80, 70. Horváth Balázs 27,58, 84. Sipaki Zsombor 28,58. 100 m pillangó: 15. Hajtman Tamás 55,50, 38. Horváth Balázs 1:00,08. 200 m pillangó: 29. Horváth Balázs 2:08,57.

50 m hát: 20. Hajtman Tamás 27,20, 38. Sipaki Zsombor 28,53. 100 m hát: 26. Sipaki Zsombor 1:00,00. 200 m hát: 23. Sipaki Zsombor 2:16,31.

50 m mell: 16. Sprőber Soma (Békéscsaba) 29,21, 29. Hajtman Tamás 29,73, 51. Arányi Norbert 31,35, 65. Horváth Balázs 33,03. 100 m mell: 13. Spőber Soma 1:03,11.

100 m vegyes úszás: 22. Sprőber Soma 1:00,29, 47. Arányi Norbert 1:02,41, 57. Horváth Balázs 1:03,19, 61. Sipaki Zsombor 1:03,64. 200 m vegyes úszás: 23. Horváth Balázs 2:15,58, 34. Sipaki Zsombor 2:22,14.

Váltók. Férfiak. 4×50 m gyorsváltó: 10. Békéscsaba (Hajtman Tamás, Arányi Norbert, Sprőber Soma, Fehér Benjámin) 1:36,31. 4×100 m gyorsváltó: 7. Békéscsaba (Hajtman Tamás, Sprőber Soma, Arányi Norbert, Fehér Benjámin) 3:28,40. 4×200 m gyorsváltó: 9. Békéscsaba (Horváth Balázs, Hajtman Tamás, Sprőber Soma, Fehér Benjámin) 7:50,48. 4×50 m vegyes váltó: 9. Békéscsaba (Sipaki Zsombor, Sprőber Soma, Hajtman Tamás, Arányi Norbert) 1:45,07. 4×100 m vegyes váltó: 5. Békéscsaba (Sipaki Zsombor, Sprőber Soma, Hajtman Tamás, Arányi Norbert) 3:48,21.

 

Megosztás:

Címke: , , , ,