Úszás: Bohus Richárd átutazóban a vb előtt

2017. június 24. 16:08 | Kovács Dávid

A Békéscsabai Előre Úszó Klub EB ezüstérmes versenyzője, Bohus Richárd a napokban Békéscsabán járt és Szegedi Zsolt vendége volt a Kezdőkörben. A téma természetesen a július 14-én kezdődő budapesti vizes világbajnokság volt.

Szegedi Zsolt: Mit jelent ez neked, hogy hazai rendezésű világbajnokságon vehetsz részt?

Bohus Richárd: A legnagyobb sporteredményem, amit felnőtt mezőnyben elértem az Debrecenben volt, 2012-ben, amikor kvalifikáltam magam az olimpiára. Ez is otthoni közönség előtt történt, ezáltal nagyon közel áll a szívemhez. Olyan ovációt kaptunk, amikor rajthoz álltunk, hogy ezt egyszerűen nem lehet elfelejteni. Ilyen pozitív emlékek után nagyon várom már a mostani világbajnokságot is.
Sz. Zs.: A célegyenesben vagyunk, hogyan készülsz a maradék időben? Azt tudjuk, hogy 50 m háton, 100 m gyorson és a váltóban szerepelsz. Hogyan érzed milyen formában vagy, az időeredmények mivel kecsegtetnek?
B.R.: Az időeredményekre nem panaszkodhatom, nagyon jók, az amerikai válogatottal készültem magaslati edzőtáborban hazajövetelem előtt. Ez utóbbinak azért még iszom egy kicsit a levét, a szervezetem eléggé le van robbanva, de a világbajnokságra biztos, hogy készen állok majd.
Sz. Zs.: Ha jól tudjuk, az úszás mellett még az egyetemi vizsgákat is prezentálnod kellett, hogyan fért össze a két dolog?

B.R.:  Világéletemben így működött a dolog, a suli és az úszás együtt ment, az előbbi volt a fontosabb, de lassan már ennek is vége lesz, miután fél évem van hátra a tanulmányaimból, nemsokára lediplomázok. Szó ami szó, elég nehéz összeegyeztetni, főleg úgy, hogy a tizennégy hetes szemeszterből hatot hiányoztam, a tanárokkal elég nehéz volt összeegyeztetni, hogy mikor tudom megcsinálni a projekteket, illetve a vizsgákat. Volt két hetem, amikor nem sokat aludtam, de végül sikeresen zártam a tanulmányokat, így most már csak az úszásra tudok koncentrálni.
Sz. Zs.: Volt időd már ismerkedni a budapesti helyszínnel?
B.R.:  Amióta hazajöttem, Pesten edzettem a Dagályban, az új uszodában, nagyjából már kezdem kiismerni. Hatalmas, világszínvonalú létesítményt kell elképzelni, csak nekünk tartják fent, úszóknak az uszodát a világbajnokság végéig, nagyon jók a körülmények, nagyon örülök hogy ott tudunk készülni az úszóversenyek helyszínén.
Sz. Zs.: A beszélgetésünk idején itthon vagy Békéscsabán, milyen időközönként tudod ezt megtenni, és mit jelent ez neked?
B.R.: Félévente egyszer tudok nagyjából hazajönni, nagyon jó látni ilyenkor a családot, ők is nagyon sokat tudnak nekem segíteni, főleg érzelmi vonalon támogatnak rengeteget. Nagyon sokat edzettem itt Csabán, nagyon jó élmények, emlékek kötnek ide.

Sz. Zs.: Július 14-én kezdődik a világbajnokság, viszont az úszás egy héttel később 21-én. Az utolsó napokban, hetekben mire kell kihegyezni a felkészülést?
B.R.: Az állóképességet azt már megszereztem, jelen pillanatban inkább a sebességgel vannak problémáim. Ilyenkor már főleg a mentális felkészülésen van a hangsúly, vizualizálni kell azt a versenyzést, amit majd a világbajnokságon akarok magamtól látni.

Sz. Zs.: A kötelező kérdés: mivel lennél elégedett a VB-n, az időeredményt vagy a helyezés van inkább az előtérben?

B.R.:  Az időeredményről előzetesen nem nagyon szeretek beszélni, de egy esetleges éremmel már nagyon-nagyon boldog lennék. Az elmúlt néhány évben nagyon sok sérülést összeszedtem, nem nagyon segített hozzá az élet a jobb eredmények eléréséhez. Hogy lekopogjam, talán ebben az évben elkerültek a sérülések, a karrierem csúcsa lenne egyértelműen, ha ezen a világversenyen sikerülne érmet szereznem. Boldog leszek akkor is, ha azokban a számokban, amiben indulok, a döntőbe kerülök. Nem kell mondani, hogy egy világversenyen a legjobb nyolcba benne lenni is dicsőség, de nyilván a legboldogabb akkor lennék, ha a dobogóra felállhatnék.
Sz. Zs.:  Csak visszatérhetünk rá, de úgy gondolom, nagyon nagy dolog az, hogy Budapest rendezi ezt a világbajnokságot. Ti úszók mit érezték ebből így az eseményt megelőzően, a versenyt körülvevő felhajtásból?

B.R.:  Csupa pozitív dolgot. Ahogy hazaérkeztem Amerikából, például kaptam egy autót, amivel jelentősen megkönnyítik a közlekedésemet Budapest és Békéscsaba között is. A klubtól, a Békéscsabai Előre Úszó Klubtól is minden segítséget megkapok, emellett Békéscsaba városa anyagilag is hozzájárul ahhoz, hogy teljesen zavartalan legyen a felkészülésem. Rengetegen mögöttem, mögöttünk állnak, hogy a lehető legjobb eredményt tudjam, tudjuk elérni.
Sz. Zs.:  És ne felejtkezzünk meg arról az erkölcsi támogatásról, amit egész Békéscsaba, Békés megye és az egész ország biztosít majd neked a jó eredmény eléréséhez. Nagyon sok sikert kívánunk!
B.R.: Köszönöm szépen!

További programok »

FEL