Ukrán színházi szakemberek a Jókai Színházban

2017. február 20. 12:36 | Mikó Melinda

Staniszlav Mojszejev, a kijevi „Ivan Franko” Ukrán Nemzeti Színház művészeti vezetője és Alekszej Knyiga, a herszoni „Mikola Kulish” Zenés-Drámai, Akadémiai Színház főigazgatója érkezett szakmai megbeszélésre csütörtökön délután a Békéscsabai Jókai Színházba, hogy egy tematikus ukrán nap és egy vendégrendezés létrejöttéről tárgyaljanak Seregi Zoltán igazgatóval és Merő Béla rendezővel.

Mindkét ukrán színházi szakember hosszú évekre visszanyúló szakmai és baráti kapcsolatot ápol a teátrummal. Mojszejev 2009-ben rendezte Gogol Háztűznéző című művét Békéscsabán, Knyiga pedig a „Melpomena Tavrii” Nemzetközi Színházi Fesztivál igazgatójaként többször hívta meg egy-egy előadásra a Jókai Színház társulatát, a Dnyeper-parti városba. Idén  A fösvény című Molière-klasszikust visszik a fesztiválra, melyet Merő Béla rendező álmodott színpadra, zenéjét pedig Alekszandr Gonobolin, „Ukrajna Érdemes Művésze” szerezte. (Merő 1990 óta rendszeresen rendez Herszonban, s több alkalommal volt zsűritag a nemzetközi színházi fesztiválon.)

Mojszejev elmondta, hogy nagyon jól érezte magát a legutóbbi közös munka alkalmával, elégedett volt a társulat művészi munkájával, szorgalmával, ezért került szóba  egy újabb vendégrendezés lehetősége a megbeszélésen. Tervek között szerepel az is, hogy a kiválasztandó darabot Kijevben és Békéscsabán is színre állítja, majd a főszereplők cseréjére is sor kerül: egy békéscsabai színész Kijevben, egy kijevi pedig Békéscsabán játszik a saját anyanyelvén, az adott társulatban.

Az ősz folyamán pedig a herszoni színház mutatkozik be Békéscsabán egy előadással és kiállítással, valamint sor kerülhet ukrán és magyar üzletemberek találkozására, Herszon város és megye és Békéscsaba és Békés megye együttműködésének kialakítására.

Az ukrán színházi szakeberek, pénteken egy délelőtti városnézés után, elfogadták Seregi Zoltán meghívását, és megtekintették az Ármány és szerelem című előadás premierjét is.

 

FEL