Újévi fogadással mondott köszönetet a városvezetés

2018. január 9. 20:41 | Szendi Rita

Fogadást rendeztek képviselők, vállalatvezetők, intézményvezetők, hatósági szervek vezetői, illetve a sajtó képviselői számára a békéscsabai városházán.

Békéscsabán már hagyománynak számít az újévi fogadás, amit azért rendez meg minden évben az önkormányzat, hogy köszönetet nyilvánítson a tisztességesen adózó békéscsabai vállalkozásoknak.

Szarvas Péter köszöntő beszédében elmondta, hogy közel négymilliárd forintot adóztak 2017-ben a cégek Békéscsabán, ennek köszönhetően a város el tudta látni különböző feladatait. Kiemelte: dinamikus fejlődésen ment keresztül a város tavaly, ez pedig idén tovább folytatódik. A polgármester hozzátette: a cél az, hogy a megyeszékhely még élhetőbb és modernebb legyen mindenki számára.

A legtöbb békéscsabai vállalkozás is jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt évben.

Majoros Csaba, a Csaba-Metál Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, kiváló évet zárt 2017-ben a cég, ez véleménye szerint az újításoknak és a bővítéseknek köszönhető. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: idén is tovább folytatják a cég bővítését, mind a terület, mind a munkaerő szempontjából.

Dr. Ferenczi Attila, a békéscsabai közgyűlés Pénzügyi-, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának elnöke a tavalyi fejlesztéseket emelte ki. A bizottság elnöke hangsúlyozta: az összes beadott pályázat sikeres elbírálást kapott 2017-ben - amit sok város nem mondhat el -, emiatt gyors ütemben fejlődött a város. Kiemelte a város hírnevét öregbítő sikeres sporteredményeket is, amelyekre méltán lehet büszke a város, de hasonlóan fontosnak nevezte a Röplabda Akadémia létrehozását, az új sportuszoda létesítését és sportcsarnok a Modern Városok Programban tervezett fejlesztéseit is.

 

 

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL