Újabb sportos hétfő

2016. július 20. 05:01 | behir.hu

Félidejéhez érkezett a Sporthétfő elnevezésű rendezvénysorozat, amely kilenc alkalommal tölti meg a Szent István teret ezen a nyáron. Augusztus 22-ig mintegy 40 egyesület mutatkozik be az érdeklődőknek, ezúttal női foci, kerékpár és taekwondo is szerepelt a kínálatban.

Látványos bemutatók is színesítették a programsorozat újabb állomását. Dávid Nóra hosszú évek óta kitart a taekwondo mellett, most már edzőként várja a tehetségeket.

- Ez egy harcművészet, nagyon sokrétű, vannak formagyakorlatok, küzdelmek, mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet, csak annyit csinálunk, amennyi jól esik, igazából saját magunkért csináljuk – fogalmazott az edző.

A Viharsarok Budo Sport Egyesület három szakággal érkezett, a capoeira és az aikido mellett a taekwondóval találkozhattak az érdeklődők. A klubnál mintegy hetvenen mozognak hétről hétre, és nem feltétlenül a versenysport miatt. A kerékpárosok egy tacx görgő segítségével a leghíresebb országúti kerékpáros verseny, a Tour de France egy-egy szakaszán is tekerhettek. A Körös-Bike életében épp generációváltás zajlik, mivel a legjobbak nagyobb klubokban vagy külföldön folytatták pályafutásukat.
- Keressük a fiatal tehetségeket, 8 éves kortól egészen 14 éves korig lehet jelentkezni nálunk a legnépszerűbb közösségi oldalon. Ha valaki szeretne versenyszerűen kerékpározni mountain bike-kal vagy versenykerékpárral, BMX-szel, vannak ügyességi játékok, úgyhogy keressük a fiatalokat – hangsúlyozta Mészáros Zoltán, a KÖRÖS-BIKE Sport és Rendezvényszervező Egyesület elnöke.

A labdarúgás már nemcsak a férfiak körében népszerű. A megyeszékhelyen a hölgyek is több megmérettetésen indulhatnak, ha a Békéscsabai Wanted Sport Clubot választják, ahol egy összetartó közösség várja a foci szerelmeseit. A Sporthétfő augusztus 22-ig minden hét első napján várja az érdeklődőket a Szent István téren. Legközelebb, július 25-én többek között a Békéscsabai Belvárosi DSK kézilabda szakosztálya, a Békéscsabai Előre Tenisz Klub és a Surman Box Club mutatkozhat be.

 

FEL