Újabb jótékonysági akciót szervezett a Marzek Kner Packaging

Összesen 11 általános iskola és intézmény 4500 tanulója kap 6 tonna jó minőségű kartont december 18 és 20 között a Marzek-cégcsoporttól, ezzel hozzájárulva a gyermekek vizuális fejlesztéséhez.

A Marzek Kner Packaging Kft. és az M-FlexiLog Kft. felelős munkáltatóként tevőlegesen is részt vesz a megyeszékhelyen működő, országos nyomdaipari szakképzőcentrum fejlesztésében – tájékoztatott szombaton Kása István Zoltán. A Marzek-Kner Packaging Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a hárompilléres, „Gyere közénk nyomdásznak” program a gyermekek megszólításától egészen az oktatói bérezési programon át a tanműhely 2 milliárd forintos felújításáig öleli fel a teljes képzést.

A cégcsoportnak nem ez az első társadalmi szerepvállalást célzó programja, ilyen volt például a békéscsabai kórháznak adományozott inkubátor és az a több, mint ezer labda, amelyet a megyeszékhely óvodásainak juttattak el. Továbbá tizenegy békés megyei települést végiglátogatva, egy éven át tartó gyermekélelmezése programot valósított meg a cég – ecsetelte Kása István Zoltán.

Az ügyvezető azt is elmondta, hogy a vállalat a dolgozóival állandó résztvevője a karácsonyi ételosztásnak, idén is közel ötszáz rászorulónak segítenek, december 23-án a város főterén. Kása István Zoltán hangsúlyozta, hogy idén a diákokra is gondoltak.

– Idén a Marzek Kner Packaging és az M-FlexliLog, felismerve az általános iskolákban uralkodó szűkös lehetőségetek, hat tonna karton adományozásával járul hozzá a gyermekek vizuális fejlesztéséhez. Ez azt jelenti, hogy tizenegy általános iskola és intézmény 4500 tanulója kap hosszú távon is használható taneszközt – emelte ki az ügyvezető.

A város polgármestere hangsúlyozta, hogy rendkívül jó dolog az, hogy Békéscsabán a nyomdaipari cégek kiváló ütemben fejlődnek. Szarvas Péter elmondta, hogy a város gazdaságának egyik zászlóshajója a nyomda- és csomagolóipar. Hozzátette: Békéscsaba vezetése ennek szellemében kívánja az iparág fejlődését biztosítani.

– A nyomda-és csomagolóipari cégek szakember utánpótlását próbáljuk növelni, a magyar kormány segítségével nyomdaipari és képzőközpontot építünk majd. A jövőben szeretnénk egy felsőfokú nyomdaipari képzést integrálni a Szent István Egyetemre, ez a terv azonban még folyamatban van – fogalmazott Szarvas Péter, majd kiemelte: az országos nyomdaipari képzőközpont kiépítéséhez szükséges 2 milliárd forint egyharmada már a város rendelkezésére áll, jelenleg az előkészületek zajlanak.

Békéscsaba polgármestere hozzátette: 2019 őszére szeretnék  felépíteni és használatba is helyezni a képzőközpontot.