Újabb hat produkció jutott tovább a Fölszállott a páva középdöntőjébe 

2016. november 13. 14:14 | Laczkó Viktória

Újabb hat produkció jutott a középdöntőbe a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor második elődöntőjéből, amelyet pénteken élőben közvetített a Duna televízió - írja az MTI

A néptáncegyüttesek közül maximális pontszámot ért el a gömöri táncokat járó felvidéki Csali Gyermek Néptáncegyüttes. Az énekes szólisták és énekegyüttesek kategóriájában szintén a legmagasabb, 60 pontot szerzett és jutott tovább Veres Hunor. A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Sarjú Banda lett az első, míg a táncos szólisták és táncospárok közül két produkció, a magyarózdi pontozót előadó Albert Csaba és a jászberényi Makula Zoltán is a legmagasabb pontszámot érte el.

A zsűri által kiosztott szabadkártya révén még a széki dalokat éneklő Cickom Énekegyüttes szerepelhet a középdöntőkben.

A második elődöntőben versenyzett a magyarpalatkai táncmuzsikát játszó Tóth Zsófia, a somogyi dalokat citerázó Varga Luca, a bacsfai Tündérrózsa énekegyüttes, a mezőföldi táncokat járó Hosnyánszki Noémi és Kormos Balázs kettőse, valamint a békéscsabai Hárompróbások és a Sinvavölgyi Aprók Néptáncműhely csapata.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseit pedig a december 16-i döntőben választják ki. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

A Fölszállott a páva élő adásait Novák Péter és Morvai Noémi vezeti péntek esténként a Duna televízióban.

FEL