Újabb díjakat törölhetnek el

2017. március 17. 13:59 | Mikóczy Erika

A díjeltörlő program folytatódik, a Miniszterelnökség már elkezdte az újabb költségcsökkentés lehetőségének vizsgálatát - nyilatkozott a Magyar Időknek a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, Kovács Zoltán.

A napilap pénteki számában felidézték, hogy március 16-án hatályba lépett az állami rezsicsökkentés második fázisa: húsz hatósági díj és illeték szűnt meg. Kovács Zoltán a Magyar Időknek úgy nyilatkozott: tizenöt tétel eltörlése a magánszemélyek életét teszi könnyebbé, öt megváltoztatása a vállalkozások dolgát egyszerűsíti. A változtatások a családok zsebében évente 10-11 milliárd forintot hagynak, a gazdasági szereplők terhei pedig 3-4 milliárd forinttal csökkennek – emelte ki az államtitkár.

Az állami költségeltörlési program – mint az államtitkár fogalmazott – a jövőben is folytatódni fog. Kovács Zoltán elmondta, hogy mivel más visegrádi országokban jelentősen alacsonyabbak az autósokat terhelő bürokratikus és anyagi terhek, a kormány átvizsgálja azok csökkentésének lehetőségeit.

A területi közigazgatásért felelős államtitkár azt mondta: az ügyben széles körű társadalmi, szakmai egyeztetés lesz, az autósok érdekei mellett ugyanis sok szempontra kell ügyelni, például a környezetvédelemre és a közlekedés biztonságára.

Forrás: MTI

További programok »

FEL