Újabb csodákkal bővül a Mini Magyarország

2017. március 8. 11:39 | Varga Diána

Kárpátaljai és Észak-Erdélyi makettekkel gazdagodik a szarvasi Mini Magyarország makettpark március 10-től.  

Az eddigi közel száz maketthez Kárpátalja és Észak-Erdély legszebb épületének kicsinyített másai csatlakoznak, köztük a Munkácsi vár, a Vereckei Hágó Emlékmű, és a Szatmárnémeti Zsinagóga épületei. A mintegy 500 négyzetméteres átadásra váró, dimbes-dombos területen az új maketteken kívül alagúton, viadukton keresztül zakatolnak majd a kisvonatok, több, mint 100 méter hosszú sínpáron.

Szarvas leglátogatottabb turisztikai attrakciója a Mini Magyarország makettpark, ahová tavaly 92 ezren látogattak el, hogy részt vegyenek egy mini országjáráson, megcsodálják az ország történelmi jelentőségű épületeit, gombnyomással indítsák a Magyarország leghosszabb kültéri vasúti pályáján haladó vonatmaketteket.

Az év minden napján látogatható Mini Magyarország makettparkban a Parlamenthez, az esztergomi bazilikához, az egri várhoz, Déva várához, a Kassai Dómhoz, idén csatlakoznak Kárpátalja és Észak-erdély legszebb épületei. Többek között Huszt vára, a Beregszászi Főiskola, az UNESCO világörökségét képező Kárpátok fatemplomai közül a körösmezői fatemplom, az uzsoki Szent Mihály arkangyal templom épületei kerülnek be a látványosságok közé. Újabb méterekkel bővül a vasút makett hálózat, ahol gombnyomásra indítható több szerelvény, mint például a történelmi jelentőségű Gulag vonat is. Hiszen a szarvasi Mini Magyarország makettpark nem csak magával ragadó turisztikai látványosság, hanem történelmi, kulturális, építészeti ismereteket is közvetít az oda látogató felnőttek, gyermekek számára. Az újdonságok már péntektől megcsodálhatóak.

Tavaly a Felvidék legszebb épületei, például Árva, Krasznahorka és Pozsony vára, a lőcsei városháza, a nyitrai püspökség épülete és a Magyar Szentek temploma került be a Mini Magyarország látványosságai közé - erről ide kattintva olvashat még többet. 

FEL