Új módszerrel segítik a fogvatartottak visszailleszkedését a társadalomba

2017. március 12. 08:27 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A szabadulást követő társadalmi visszailleszkedést tenné sikeresebbé a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet szakemberek, fogvatartottak, valamint közeli hozzátartozók bevonásával. A Reintegrációs Café elnevezésű innovatív fórum a Békés Megyei Kormányhivatal foglalkoztatással, képzéssel, a Békéscsabai Szakképzési Centrum képzéssel, és a gyulai önkormányzat lakhatással foglalkozó szakemberei vesznek részt.

A börtönökben három világ találkozik: a zárt intézet a maga szabályaival és szigorúságával; a kinti, hivatali, sokszor személytelen intézmények, és az a célközönség, akikért a Reintegrációs Café létrejött. A fórumot kezdésként öt fogvatartottal és hozzátartozóikkal indították el.

– Ennek az öt embernek nagyon sokat jelenthet egy ilyen kötetlen beszélgetés, mivel az ő világuk, az ő nehézségeik, problémáik kerülnek terítékre. De nem mi mondjuk meg nekik, hogy milyen problémával küzdenek és mire figyeljenek. Hanem megpróbáljuk a „Café módszertannal” - a kis körökben zajló beszélgetésekkel - elérni azt, hogy ők mondják el, ők tehessék fel kérdéseiket – tájékoztatott dr. Molnár Katalin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

A nyitóalkalmon elhangzott: a büntetés-végrehajtás egyik alapvető feladata, hogy a bekerülő személyeket megpróbálja arra motiválni: a szabadulás után jogkövető állampolgárokká váljanak.

– A gyulai börtönben sokat teszünk ezen cél elérése érdekében. Adódott egy olyan lehetőség, ami egy eddig, a büntetés-végrehajtásban nem ismert módszer. Egy kerekasztal beszélgetést próbálunk ki, amiben a fogvatartottak egyenrangú partnerként vannak bevonva. – mondta el Hafenscher Csaba Zoltán bv. ezredes, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka.

A Békés Megyei Kormányhivatal második éve működik együtt a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézménnyel.

– Elsősorban a szabadultak képzését és mindennapi munkához jutásukat próbáljuk segíteni, akár a közfoglalkoztatással, akár az elsődleges munkaerőpiaci állásokra történő közelítéssel. A legfontosabb egy szabadult elítéltnek a mindennapi jövedelem - ehhez tud a mi foglalkoztatási szolgálatunk segítséget nyújtani nekik – hangsúlyozta Pántya Imre, a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának főosztályvezető-helyettese.

A Békéscsabai Szakképzési Centrum felnőttképzésekkel segíti a program sikerességét.

– A fogvatartottak rögös út mentén tudnak a szabad levegőn állást keresni, akár képezni magukat és a társadalom hasznos tagjává válni, és ehhez tudunk a felnőttoktatásban, felnőttképzésben, a különböző területeken képzést nyújtani, és a való világba őket visszakísérni – emelte ki Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója.

A konzultáció levezetésének módszerét, azaz a World Café elnevezésű programot Nyugat-Európában már sikeresen alkalmazzák a szakemberek.

FEL