Új játékosok a Békés-Drén KC-nál

2016. június 21. 09:26 | Fekete Kata

A 2015/2016-os bajnoki évhez képest erősít a Békés-Drén KC. Négy, NBI-ből érkezett játékost igazolt le a klub a következő szezonra. Van, aki már békési mezben is pályára lépett, ilyen Oláh Gábort vagy a Varsandán Áront. Emellett a Békés megyei Szilágyi Dávid, illetve a Mezőkövesdről érkező Kovács Péter erősíti majd a csapatot.

Varsandán Áron, az Orosháza FKSE-től igazolt Békésre. A fiatal játékos három évvel ezelőtt már játszott békési színekben. Irányító pozíciót tölt majd be a Békés Drénnél. Mint mondta, mindig is jó szívvel gondolt Békésre, jól érezte magát a csapatnál. Áron sok-sok játéklehetőséget szeretne, hogy fejlődhessen.

– A csapat nagy részét ismerem régről, akik évek óta játszanak a csapatnál, a Domokos, Styop, Cifra és társai. Illetve az érkezőket is ismerem, ezért úgy gondolom, ezzel a kerettel éremesélyes a csapat – mondta Varsandán Áron.

Oláh Gábor, a Balmazújvárosi KK-tól igazolt „haza”, mivel párja békési születésű, illetve három évet játszott a Békésben még az NBI-ben is a balkezes rutinos játékos. Mint mondta, egy-két éve lehetne még NBI-ben, de most már szeretne letelepedni. Közben persze figyeli az ellenfeleket is.

– Az FTC sokat erősített, nagyon jó képességűek. Előre nem rangsorolnám a csapatot, hiszen látni kell a többi csapat játékoskeretét, edzőmeccseket játszani és akkor már majd latolgathatjuk az esélyeket – hangsúlyozta Oláh Gábor.

Kovács Péter, a Mezőkövesdi KC-tól igazolt a Viharsarokba. A fiatal, 22 éves balkezes szélső erősítést jelent majd a csapatnak. Péter 14 éve kézilabdázik Mezőkövesden és két játékengedéllyel megfordult már NBI/B-ben, Egerben, Füzesabonyban és Ózdon. Kovács Péter szeretné kipróbálni magát, hosszútávon edzői iskolát végezne és gyerekekkel foglalkozna. Addig is kihozza magából a maximumot a pályán.

Szilágyi Dávid, az SBS Eger Eszterházy-tól érkezik. A 23 éves, békéscsabai születésű játékosra főként beálló poszton, illetve védekezésben számíthat a csapat. Dávid Áronhoz hasonlóan több játéklehetőséghez szeretne jutni Békésen, de az is megkönnyítette döntését, hogy közelebb lehet a családjához.

– Úgy gondolom, sokat fejlődtem Egerben, de még rengeteget kell. Egy fiatal játékos számára nagyon fontos a játéklehetőség, amit az NB1-ben még nem nagyon kaphattam meg. Az edzéseken, és a mérkőzéseken átélt profi hozzáállást próbálom kamatoztatni, és kihozni magamból a maximumot. Jövőre is egy nagyon kiegyenlített bajnokságra számítok az NB1/b-ben, ettől függetlenül a dobogóra várom csapatunkat. Rengeteget kell dolgoznunk, hogy céljainkat elérjük, egy harcos, egymásért küzdő csapatot várok a következő szezonra. Személy szerint szeretnék a csapat egyik húzóembere lenni, jó teljesítményt nyújtani, meghálálni a bizalmat.

FEL