Továbbra is veretlen a listavezető BRSE

2015. december 4. 18:28 | Varga Diána

Másfél héten belül harmadszor csapott össze a csabai és a budaörsi gárda. A Magyar Kupa után a bajnokságban is a bajnoki címvédő volt a jobb, így továbbra is vezeti a bajnoki tabellát.

Nem jó előjelekkel kezdődött a péntek esti budaörsi bajnoki mérkőzés a BRSE számára, hiszen a gárda egyik legjobbja a szerb Tanja Matic derékbántalmai miatt nem utazott a csapattal. Helyén Ilyé Bettina kapott lehetőséget. A találkozót egyébként a csabaiak jövő heti oroszországi túrája miatt hozták előre. 

Az első pont Sarah Clement nevéhez fűződött, de a későbbiekben is a Békéscsaba dominált. Tálas parádés nyitássorozatával ellépett a címvédőtől és bár a lelkesen küzdő hazaiak próbáltak kapaszkodni, de erőfeszítéseiket a csabaiak rendre visszaverték. A magabiztos előny tudatában szinte sort cserélt Sasa Nedeljkovic és a pályára lépő fiatalok meghálálták a bizalmat, így az első etap a vendégeké lett. (0:1)

A második szettben sokáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán 12-nél robbantott a BRSE és állva hagyta ellenfelét. Remek blokk teljesítmény, jó mezőnymunka és határozott nyitások jellemezték viharsarkiak játékát. (0:2)

A harmadik etap az előzőekhez hasonló koreográfia mentén zajlott, a csabaiak érvényesítették nagyobb tudásukat és rutinjukat. Örömteli volt, hogy az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosaik is remekül szálltak meccsbe és nemcsak megőrizték, hanem növelték is az előnyt. Végül alig több, mint egy órás mérkőzésen győzött a Békéscsaba, így megőrizte veretlenségét és vezeti a tabellát. 

A gárda hétfőn indul Oroszországba, ahol szerdán lép pályára a friss orosz kupagyőztes Dinamo Krasnodar ellen a CEV Kupa legjobb 16 csapata között.

Sasa Nedeljkovic: Hoztuk a kötelező győzelmet, örülök, hogy a fiatalok is jól avatkoztak játékba.

Budaörsi DSE  - Linamar-Békéscsabai RSE 0:3 (-15,-14, 12)

NB I-es  női röplabdamérkőzés, Budaörs. V.: Nagy Lajos, Tillman Gyula.

Budaörs: Szabó K., Bleicher, Kolada, Schumiczky, Imreh, Rácz. Cs.: Ádám (liberó). Szalma, Farkas, Imreh. Edző: Szél Márta.

Békéscsaba: Clement, Tálas, Szakmáry, Bodnár, Soós 4, Ilyés 6. Cs.: Molcsányi, Szpin (liberó), Fábián, Nagy V. , Korniss, Kanizsai, Kovács-Fiskus. Edző: Sasa Nedeljkovic.

Az eredmény alakulása. 1. szett: 2:7, 6:12, 9:20. 2. szett: 4:5, 12:14, 13:23. 3. szett: 3:8, 7:14, 10:18 

Forrás: BRSE

FEL