Továbbra is összefognak a gyulai vállalatok

2018. január 12. 12:16 | behir.hu

Idén 150 éves a Gyulai Húsipar és 10 éves a Gyulai Pálinkamanufaktúra, melyek kapcsán 2018-ban a kulináris értékek bemutatása kerül a város turisztikai kínálatának fókuszába.

A Gyulahús Kft. és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft., valamint a Gyulai Pálinkamanufaktúra idén is közös ajánlatot kínál a városba látogató vendégek és a gyulai szállásadók, szolgáltatók számára – derül ki a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és a Gyulahús Kft. közös közleményéből.

Mint írják, ennek első lépése a január 11-én, sajtótájékoztató formájában megszervezett Gyulahús üzemlátogatás volt, ahol a 2017-es évben zajlott közös munkát értékelték. Az eseményen részt vettek a városi szolgáltatók, akik az elmúlt évben munkájukkal segítették a gasztronómiai értékek népszerűsítését.

 

Sajtótájékoztató a Gyulahús Kft.-nél. Fotó: Tóth Ivett

 

A látogatók végigkövethették a Gyulai Kolbász gyártásának lépéseit, az előkészítéstől, töltésen, füstölésen és érlelésen át egészen a csomagolásig.

Az is kiderült, hogy a szervező Gyulahús Kft. és a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. a nyereményjátékot 2018-ban a Gyulai Pálinkamanufaktúrával kiegészülve kívánja folytatni, kicsit újabb formában, nagyobb értékű nyereményekért, de új csomagok összeállításán is dolgoznak a szakemberek.

 

További programok »

FEL