Törvénymódosítások a hatékonyabb és átláthatóbb gazdálkodás érdekében

2016. április 21. 11:46 | Mikóczy Erika

Olyan törvénymódosításokról tárgyalt keddi ülésén az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottsága, amelyeket részben a hatékonyabb és átláthatóbb gazdálkodás részben pedig az új uniós szabályoknak való megfelelés érdekében nyújtottak be.

A testület a kormánypárti többség támogatásával - az ellenzéki képviselők tartózkodó, illetve ellenszavazata mellett - egyetértett a vízgazdálkodásról, a hulladékról, a villamos energiáról, valamint az energetikai tárgyú, továbbá a fogyasztóvédelemről és a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvények módosításával, miután a részletes vitát a bizottság lefolytatta róluk.

A vízgazdálkodásról szóló törvény módosítása az uniós víz keretirányelv figyelembe vételével leszögezi, hogy a - tagállamokra rótt kötelezettség alapján - a víz igénybe vételéért, a vízszolgáltatásért díjat, illetve járulékot kell fizetni. Bizonyos esetekben azonban mód van mérlegelésre, például figyelembe lehet venni a gazdálkodók teherviselő képességét - mondta Magyariné Nagy Edit, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára.

Hozzátette: a törvénymódosítás lehetőséget teremt arra, hogy a vízjogi engedély nélkül kutatók, vagy más vízkivételi létesítményt működtetők legalizálhassák tevékenységüket. Emellett a törvényjavaslat módosítja a vízközmű társaságok működési szabályait, így átláthatóvá teszi azokat.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a további három törvénymódosítást indokolva elmondta: a hulladékról szóló törvény módosítását az indokolja, hogy segíteni kívánja a javaslat a hulladékgazdálkodás országos rendszerének átalakítását. Ezért a szelektíven gyűjtött hulladék kezelését kívánja rendezni. Ennek jogszabályi feltételeit teremti meg. Emellett a módosítás az adatszolgáltatást is pontosabbá szeretné tenni.

A villamosenergiáról, valamint az energetikai törvények módosításáról szóló törvényjavaslat indokait ismertetve az államtitkár többek között arról beszélt, hogy a korábbi, a megújuló energiával termelt villamosenergia kötelező átvételi szabályait változtatja meg a módosítás az új uniós szabályozásnak megfelelően. Korábban arra ösztönözték a beruházókat, befektetőket, hogy megújuló energiát hasznosító erőműveket hozzanak létre, és fejlesszenek. Ezt kiegészítő támogatás nyújtásával is vonzóvá tették.

Most azonban a költséghatékonyság érvényesítése érdekében újraszabályozza az unió ezt a területet. Ehhez alkalmazkodik Magyarország a törvénymódosító javaslattal, amely lehetővé teszi, hogy a "zöld áramot" piaci körülmények között értékesítsék, továbbá lehetővé tették a hulladék-felhasználást a rendszerben, valamint bevezetik a "barna prémium" rendszert, hogy a biomassza erőművek ne álljanak át fosszilis tüzelésre.

A következő törvényjavaslat ismertetésekor Szabó Zsolt elmondta: a vízi közműágazat átalakítása csaknem teljesen megtörtént, és utolsó szakaszához érkezett. Így 373 szolgáltatóból mintegy 40 lett. Az eddigi tapasztalatok indokolják a fogyasztóvédelemről és víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény módosítását. Az egyeztetések után egyszerűbbé, átláthatóbbá tették a terület szabályozását. Egy téma maradt még nyitott, a közműjárulék kérdésköre - mondta az államtitkár.

A részletes vitában a kormánypárti képviselők egyetértettek a törvénymódosításokkal, míg az ellenzéki honatyák a még pontosabb és részletesebb szabályozás mellett érveltek.

Forrás: MTI

FEL