Torna: Bronzérmes lett a megfiatalított csabai gárda

A tornászok Swietelsky Kupáért zajló Mesterfokú Bajnokságát egyéni összetettben Schermann Bianka nyerte, a női csapatbajnokságot pedig a Postás SE. A férfiaknál Kardos Botond végzett az élen, csapatban pedig az FTC YBL együttese szerezte meg az aranyérmet – számolt be a szövetség honlapja.

Győrben az Olimpiai Sportparkban rendezték meg a női szuper csapatbajnokság második fordulóját, amely egyben a Swietelsky Kupáért zajló Mesterfokú Bajnokság egyéni összetett versenye is volt, továbbá selejtező a szerenkénti finálékra. A nőknél a fiatal tehetség, még ifi korú Schermann Bianka diadalmaskodott. Az EYOF-on csapatban a 4. helyet megszerző sportoló két aranyéremnek is örülhetett, hiszen MTK Budapest tornásza csapatban a Postás SE színeiben versenyzett. A fővárosi gárda tavasszal a Dunaferr mögött végzett, Postás SE tornászai azonban megfordították a párharc állását, és az összesített eredmény alapján végül öt századdal jobbnak bizonyultak a dunaújvárosi csapatnál. A Fejér megyeiek 2016 után idén is második hellyel gazdagodtak, a budapesti klub pedig 2009 után tudott ismét nyerni a versenyen. Az aranyérmes együttest Al-Salty Dália, Barbora Mokosova, Giczy Borglárka, Schermann Bianka, valamint Szénás Anna alkotta. Draskóczy Imre női szövetségi kapitány és a Postás SE edzője szerint az egyesület az elmúlt időszakban megújult, új vezetés, új irányelvek mentén dolgozott a tornászokkal, ennek már most látható az eredménye. A fővárosiak mögött a Kovács Zsófia, Makovics Mirtill, Makai Lilla, Mayer Gréta, Miklós Dorina összeállításban szereplő Dunaferr végzett. A dobogó legalsó fokára Békéscsaba fért fel. A TC Békéscsabát a Purguly Zsuzsanna, Sándor Roxána, Sötő-Tuuha Ágnes, Szujó Dorka, Szujó Hanna ötös képviselte a viadalon, Böczögő Dorina a műtétje után még csak a lelátóról szurkolhatott. A nők Mesterfokú Bajnokságának egyéni összetettjében Schermann Bianka 51.700 ponttal végzett az élen, mögötte Kovács Zsófia (51.550) valamint Székely Zója (49.150) zárt.
Szintén a győri olimpiai sportcsarnok adott otthont a férfi felnőtt csapatbajnokság második fordulójának, amelyben ugyan a BHSE diadalmaskodott, az összesített eredmények alapján azonban az FTC YBL Tervező (454.700) bizonyult a legjobbnak. Így aranyérem került Boncsér Krisztián, Dudás Norbert, Schweigert Dávid, Selmeczi Bánk, Tomcsányi Benedek nyakába. Az ezüstérmet a Kiss Balázs, Földes Márton, Kállai Zoltán, Vida Kornél, Vecsernyés Dávid összeállítású BHSE (448.100), a bronzot pedig a Győri AC vagyis Kardos Botond, Mészáros Krisztofer, Szabó Nándor, Siket Olivér (440.700) szerezte meg.

A férfiaknák a házigazda GYAC együttesében kölcsöntornászként szereplő Kardos Botond lett az első, 78.300 ponttal vehette át a Swietelsky Kupát. Mögötte a BHSE tornásza Vecsernyés Dávid (76.200) valamint csapattársa Kállai Zoltán (73.800) végzett.
A viadal szomorú eseménnyel kezdődött, Draskóczy Imre női szövetségi kapitány emlékezett meg a közelmúltban fiatalon elhunyt egykori válogatott tornászról, Vigh Rékáról, a tornásztársadalom egyperces néma csenddel adózott emlékének.

 

Mesterfokú a számok tükrében

 

Eredmények Női felnőtt
Mesterfokú Bajnokság a Swietelsky Kupáért, egyéni összetett
1. Schermann Bianka MTK Budapest 51.700 pont (edző: Draskóczy Imre, Botyánszki Mariann)
2. Kovács Zsófia Dunaferr SE 51.550
3. Székely Zója 49.150

Szuper CSB országos csapatbajnokság
1. Postás SE 388.550 pont (Al-Salty Dália, Barbora Mokosova, Giczy Borglárka, Schermann Bianka, Szénás Anna, edző: Draskóczy Imre, Osztig Géza, Kelemen Márta, Pais Rita, Botyánszki Mariann)
2. Dunaferr SE 388.50 pont
3. TC Békéscsaba 374.800 pont

Eredmények Férfi felnőtt
Mesterfokú Bajnokság a Swietelsky Kupáért, egyéni összetett
1. Kardos Botond Győri AC 78.300 (edző: Reszeli Péter)
2. Vecsernyés Dávid BHSE 76.200
3. Kállai Zoltán BHSE 73.800

Országos csapatbajnokság
1. FTC YBL tervező 454.700 (Boncsér Krisztián, Dudás Norbert, Schweigert Dávid, Selmeczi Bánk, Tomcsányi Benedek, edzők: Kerekes Zsombor, Nagy Zoltán)
2. BHSE 448.100
3. GYAC 440.700

Megosztás:

Címke: , , , ,