Több támogatás jár gyógyszerekre, gyógyászati segédeszközökre

2016. november 1. 18:02 | behir.hu

A kormány döntése értelmében a gyógyszertámogatás, a gyógyászatisegédeszköz-támogatás, valamint az összevont szakellátás idei év végi finanszírozásához megemelik a támogatási összegeket. A kormány határozata a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

A gyógyszertámogatás előirányzatát 41,8 milliárd forinttal, az összevont szakellátásét csaknem 8,5 milliárddal, a gyógyászati segédeszközök támogatását pedig 3,8 milliárd forinttal emelik meg.

Egészségügyi törvények módosulhatnak

Tíz egészségügyi tárgyú jogszabály módosítására tett javaslatot a parlamentnek Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az indítvány egyebek mellett lehetőséget teremtene arra, hogy az országos tisztifőorvos közvetlen, országos szinten egységesen végrehajtandó intézkedéseket rendeljen el. Ezt a miniszter egy esetleges járványveszély kockázatainak minimálisra csökkentésével és a hazai járványügyi biztonság változatlan fenntartásával indokolta.

Egyértelműsítené azt is, hogy az egészségügyi szolgáltatók házirendjének tartalmaznia kell a leletkiadás szabályait is annak érdekében, hogy a beteg szabályozott módon ismerhesse meg az egyes vizsgálatok, beavatkozások eredményeit.

A javaslat azt is tartalmazza, hogy az egészségügyért felelős miniszter jogosult az egy megyét érintő egészségügyi válsághelyzet kihirdetésére. Ezzel lehetővé válik az egészségügyi válsághelyzet és vészhelyzeti ellátás részletes finanszírozási szabályainak megalkotása, rendeletalkotás az egészségügyi intézmények különböző terrorfokozatokhoz illeszkedő tevékenységére vonatkozóan, továbbá az egészségfejlesztési irodák finanszírozására vonatkozó részletszabályok megalkotása.

A tárcavezető azt is javasolja, hogy az elektronikus cigaretták, utántöltő flakonok és az úgynevezett dohányzást imitáló elektronikus eszközök gyártói és importőrei a forgalomba hozatali bejelentés fenntartásáért évente fizessenek szolgáltatási díjat, amelynek mértékét rendeletben határozzák meg.

Emellett 13 új pszichoaktív anyag esne szigorúbb – a kábítószerekkel egyező – elbírálás alá. Mentesítenék a kötelező kamarai tagság alól a Magyarországon tanuló, de itt egészségügyi tevékenységet nem végző külföldieket, továbbá visszavonnák a működési engedélyét annak a gyógyszertárnak, amelynek megszűnik a társadalombiztosítási ártámogatási szerződése.

A jogszabály-módosítás az Egészségügyi Világszervezet előírásainak változása miatt azt is rögzítené, hogy a sárgaláz elleni védőoltást tíz év eltelte után sem kell megismételni, az a beoltottak egész életére védelmet biztosít.

forrás:hirado.hu

 

További programok »

FEL