Több mint száz zsák szeméttől szabadult meg a gerlai természetvédelmi terület

2017. szeptember 16. 16:13 | Zsíros András

Két nap alatt több mint száz zsák szemét gyűlt össze Gerla határában, a védgát mentén húzódó úgynevezett kubik-gödörből. Pénteken iskolásokkal, szombaton pedig felnőtt önkéntesekkel tisztították meg a mintegy két kilométer hosszú szakaszt. Erre nemcsak az országos TeSzedd! akció, de az idei aszály is ritka lehetőséget biztosított.

Nyolcvanas években árult tej zacskója, alkoholszonda és egy Trabant motorházteteje – csak néhány „érdekesség” azokból a lomokból, amiket az önkéntesek találtak a Gerlát övező természetvédelmi területen. Szombaton mintegy harmincan húztak gumikesztyűt, hogy összeszedjék, ami évtizedek alatt összegyűlt a település körüli védgát tövében.

Annak okát, hogy a hulladék ilyen hosszú időn keresztül gyűlhetett itt, a szervezők az emberi tényező mellett az időjárásban is látják. Az akciót szervező Gerlai Wenckheim Társaság részéről Nagy Tibor elmondta, a terület általában víz alatt van, de az idei aszály következtében a meder kiszáradt. Erre az utóbbi tíz-tizenöt évben nem volt példa, így adódott a ritka lehetőség a szemét összegyűjtésére.

A helyi értékvédők szerint érdemes rendben tartani a környéket, ami a turizmusnak is célpontja lehetne. Futaki Sándor, a társaság elnöke szerint ezt a hamarosan kiépülő Wenckheim-kerékpárút is indokolja, amelnyek Gerla az egyik állomása lesz. Mint mondta, próbálnak ehhez méltó, vonzó környezetet kialakítani.

A szombati akcióhoz – többek között a Zöld Csütörtök Természetvédő Egyesület részéről – mintegy 30 fő csatlakozott, akik több mint 60 zsák szemetet gyűjtöttek össze ezen a napon.

 

 

További programok »

FEL