Több millió forintból újul meg a Csabai Tanya és Gabonamúzeum

2017. március 3. 09:39 | Busi Ottó

Saját forrásból és elnyert támogatásból újul meg a Csabai Tanya és Gabonamúzeum. A fejlesztés legfontosabb célja, hogy az intézmény a látogatóknak teljes szolgáltatásokat nyújtson, és a Vitézi Játékoknak is méltóbb helyszíne legyen.

A gabonatermesztés-történeti kiállítóhely (Gabonamúzeum) kiállításai Békés megye gabonatermesztésének és feldolgozásának múltjával foglalkoznak, és méltán tarthatnak igényt fokozottabb figyelemre. A Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti kiállítóhely több egységet foglal magában. A Gyulára vezető út mellett áll az 1824-ben épült kisparaszti tanya (a Gajdács tanya), a berendezett tanyaépület és a részben helyben megőrzött, részben máshonnan áthozott gazdasági épületek együttese. A telekre áttelepítettek egy szélmalmot a csókási határból, és a vésztő-mágori Wenckheim-birtokról egy gépszínt, melyben "A gabona tárolásának és feldolgozásának története az őskortól napjainkig" című kiállítás látható.

Mint azt Ando György, a Munkácsy múzeum igazgatója elmondta, a 2016. évi pályázatuk a Gajdács tanya épületének részleges állagjavítását és felújítását, illetve a vésztő-mágori szín és a Gajdács tanya állandó kiállításainak a megújítását, korszerűsítését célozta meg. Pályázati támogatásából idén a Gajdács tanya – Tanyamúzeum meglévő épületét áll szándékukban felújítani.

– A Kubinyi Ágoston program 3,3 millió forinttal támogatta a felújítást, amelyhez a múzeum 13 millió forint önrészt tesz, így 16,3 millióból tudjuk megújítani az egész Gajdács tanyát – tudtuk meg Ando Györgytől, aki elmondta azt is, hogy a fejlesztés során kicserélik és állapottól függően helyreállítják a tetőt, a padozatot, a nyílászárókat, valamint a járdát. A kivitelező szerint a munkálatok április 30-áig, a vitézi játékok kezdetéig befejeződnek.

A fejlesztésének célja, hogy az intézmény sajátos adottságaira építve erősítse a közösségi, kulturális, továbbá a nem-formális és informális tanuláshelyszíneként betöltött szerepét.

FEL