Több ezren pályáztak hűtőgépcserére

2016. július 11. 10:40 | Fekete Kata

A dél-alföldi régióban hétfőn indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra több mint 7500 nagycsaládos és nyugdíjas pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt hétfőn 10 óráig lehetett pályázni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.

A pályázat július 13-án szerdán reggel 8 és 10 óra között folytatódik majd a dél-alföldi régióban, akkor valamennyi magánszemély pályázhat - közölte a tárca. Az otthon melege program keretében meghirdetett hűtő- és fagyasztó berendezések cseréjére a múlt héten indult a pályázat, elsőként az észak-alföldi régióban. A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el. Az NFM eddigi tapasztalatai szerint a gépcserét ezúttal is fokozott érdeklődés övezi a kiemelt célcsoportok - nyugdíjasok, nagycsaládosok - és a teljes lakosság körében. Az észak- és dél-alföldi régióban összesen több mint 13 ezer pályázatot nyújtottak be eddig, az észak-alföldi régióban 6386 pályázatot véglegesítettek, a pályázók közel 70 százaléka tartozott a kedvezményezett célcsoportokhoz. A pályázaton személyenként és lakásonként legfeljebb egy háztartási nagygép cseréjéhez nyerhető támogatás.

MTI
    

FEL