Több ezer állást vihet el a madárinfluenza

2017. február 1. 09:06 | Varga Diána

A libamáj ára az egekbe szökött, mert 50-60 százalékkal is csökkenhet az idén megtermelt libamáj mennyisége. A Földművelésügyi Minisztérium a gazdasági károkat enyhítendő az unióhoz fordul válságtámogatásért.

Évente 1600-1800 tonna libamájat termel a magyar mezőgazdaság. Hazánk tehát globális szinten is libamáj-nagyhatalom - írja a Piac & Profit. Ez nagy összegű kárt jelent az állatállomány megcsappanása. Idén azonban valószínűleg a 2016-os mennyiségnek csak 50-60 százalékát tudják produkálni a termelők.  A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma ugyanis a H5N8 vírust mutatta ki a hazai baromfiban. November óta hét megyéből jelentettek madárinfluenzás eseteket, sőt Szlovákiában már vadon élő madarakra is átterjedt a kór: 36 hattyú tetemét szállították laboratóriumi vizsgálatra.

A madárinfluenzával kapcsolatos cikkeinket ide kattintva olvashatja vissza.

Az elmúlt hónapokban a madárinfluenza miatt 230 gazdaságban, több mint 3 millió állat leölését rendelték el a hatóságok, ami azt jelenti, hogy 3 milliárd forint értékű állományt kellett felszámolni, amelynek 80 százaléka víziszárnyas volt – állítja Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-vezérigazgatója. A libamájtermelők azt szeretnék elérni, hogy az EU állandó támogatási mechanizmust dolgozzon ki arra az esetre, ha hasonló járvány üti fel a fejét. (Az állattartók jogszabály alapján részesülnek kártalanításban, ha állataikat meg kell semmisíteni.)

A Földművelésügyi Minisztérium az EU-hoz fordul. A tárca azzal indokolja lépését, hogy olyan esetekben, amikor egészségügyi vagy járványügyi szempontból alapos okok állnak fenn, az Európai Bizottság beavatkozhat a belföldi piacba, és segítséget nyújthat válságintézkedés gyanánt. Csorbai szerint 3000 állás van veszélyben, ha nem részesülnek a feldolgozóüzemek támogatásban.  A rossz hír az, hogy a járvány még nem ért véget, ezért a kárösszeg elérheti a 10 milliárd forintot is.

További programok »

FEL