Tipptopp, Lipittlotty és Özvegy Karnyóné – Csokonai-mű a Jókaiban

Az Özvegy Karnyóné és a két Szeleburdiak című zenés tragikomádia keddi bemutatójára készül a Békéscsabai Jókai Színház. A történet mulatságos, ám mögötte tragikus helyzet húzódik.

Összetett, több stílusból álló mű az Özvegy Karnyóné és a két Szeleburdiak – mondta a darab koreográfusa, aki azt is elárulta, hogy sok gyakorlást és felkészülést igényelt az előadás.

– A zene, amit írtak ehhez a darabhoz, nagyon sok stílust ötvöz és ezek hirtelen váltanak egy számon belül is. Az ehhez való alkalmazkodás volt igazából a legnehezebb – fogalmazott Oberfrank Réka.

A darab egyik főszereplője, a Karnyóné fiát, Samut játszó Czitor Attila szerint nagy kihívás volt megformálni karakterét.

– Még szellemi fogyatékost nem játszottam, tehát ez  egy nagy kihívás. Olyan szempontból viszont nagyon izgalmas, hogy megint nyolcéves lehetek, ami azt jelenti, hogy újra játszhatok katonásat, újra beszélgethetek a képzeletbeli barátaimmal, amiért felnőttkorban az embert a pszichiátriára visznek. A játékstílust illetően nagyon el kellett engedni magunkat, nagyon lazának kell lennünk – árulta el Czitor Attila.

Az előadás központi gondolata a szerelem, a vágyódás és a csalódás.

– Én Tipptopp vagyok a párizsi gavallér, aki megpróbálja elcsábítani Özvegy Karnyónét. A pénze miatt, nem pedig a szépsége és a fiatalsága miatt. Ezenkívül van a szolgálólánnyal egy szerelmi szál, Boriskával és természetesen a nagy ellenfél Lipittlotty, a másik pesti gavallér, akit megpróbálok kirúgni ebből a helyzetből – mondta el a színész, Tege Antal.

Csokonai művét Merő Béla álmodta a színpadra, aki a humoron túl a darab komolyságát is igyekszik bemutatni.

– Nagyon furcsa történet, beleírta saját magát a szerző, hiszen ő maga Karnyóné, tehát ironikusan figyeli önmagát, aki elvesztette szerelmét. Karnyóné, aki ácsingózik a szeretetre, ez is kicsit Csokonai – fejtette ki a darab rendezője, Merő Béla.

A Békéscsabai Jókai Színház az új évad ifjúsági bérletében középiskolásoknak ajánlja előadását. A bemutatót október 24-én tartják.

 

 

Megosztás:

Címke: , , ,