Tetten érték a gázolajtolvajokat

2017. december 13. 13:58 | behir.hu

Szarvason, egy állattartó telepen lévő traktorból lopott gázolajat két férfi. A cég alkalmazottja tetten érte őket, a rendőrség büntetőeljárást indított ellenük - tájékoztatott közleményében a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Gázolajat lopott december 12-én, 5 óra 30 perc körül két férfi egy szarvasi cég telephelyéről. Egyikük ott dolgozott az állattartó telepen, a másik férfinak az lett volna az első munkanapja, reggel kellett volna jelentkeznie a cég vezetőjénél. A telephely mellett, a bent dolgozó barátja autójában várta leendő főnökét. Barátja jelezte neki, hogy munka közben annak a traktornak a tankjából, amellyel dolgozott, leszívott 25 liter gázolajat. A kannát elrejtette, majd megkérte a kint várakozó férfit, hogy töltse bele az autója tankjába. Ez nem történt meg, mert amikor elment a kannáért, a telepvezető tetten érte.

A Szarvasi Rendőrkapitányság a gázolajat, valamint a kannát lefoglalta, és visszaadta a tulajdonosnak. Mindkét férfi ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

 

További programok »

FEL