Terefere Szente Bélával

2018. január 13. 15:56 | Szendi Rita

Az új esztendőben is folytatódik a Terefere programsorozat a Művész Kávéházban, ahol ezúttal Szente Bélával, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatójával folyt a beszélgetés. Szente Béla ezer szállal kötődik a színházhoz, két mesejátékát is bemutattott a teátrum, a Rigócsőr király és a Kolozsvári bíró is hatalmas sikert aratott közönség körében.

Kadelka László, az est házigazdája elmondta: 2018-ban tovább bővítik a meghívottak listáját.

– Örömünkre szolgál, hogy ennyire népszerű a Terefere. Eddig csak kultúráról beszéltünk, de ennek része a sport is. Emiatt szeretnénk sportolókat, társintézmények igazgatóit, múzeumigazgatókat, edzőket, művészeket meginvitálni 2018-ban a Művész Kávéházba – árulta el a Terefere házigazdája.

Szente Béla a 2018-as tervekről, programokról beszélt.

– Tavaly közel 400 rendezvénynek adott otthont a Csabagyöngye és a hozzá tartozó közösségi házak. Az idei év is programokban gazdag lesz, eseménydúsnak ígérkezik. A farsangi időszakban jön Udvaros Dorottya, tavasszal egy nagyon előadással, a Shaolin színházzal készülünk, Békéscsabára érkezik majd Feke Pál és Szulák Andrea. Sok izgalmas programmal várjuk a látogatókat – fogalmazott a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója.

Hozzátette: nagy öröm számára, hogy december köszönthették a Csabagyöngye egymilliomodik látogatóját.

 

 

További programok »

FEL