Tenisz: Francia siker Gyulán

2017. június 18. 14:18 | Kovács Dávid

Egy héten keresztül ütötték a labdát Gyulán, a 25 ezer dollár összdíjazású XIXO Openen. Az egyéni fináléban az első helyen kiemelt Constant Lestienne két játszmában nyert az argentin Facundo Mena ellen és megnyerte a gyulai versenyt.

Egy héttel ezelőtt az egyéni verseny selejtezőivel kezdődtek a rangos nemzetközi viadal küzdelmei, keddtől pedig már a 32-es főtábla küzdelmeit bonyolították. Itt hét magyar játékosért szoríthattak a drukkerek, a legtovább Valkusz Máté jutott, azonban a negyeddöntőben a későbbi győztes megállította őt.

A finálét az első helyen kiemelt francia Constant Lestienne és a negyedik helyre sorolt argentin Facundo Mena játszotta. A nyitó játszma hajrájáig úgy tűnt, a dél-amerikai játékos kerül előnybe, azonban 5-4-ről zsinórban három játékot veszített, így a tavaly a világranglistán legjobb kétszázban szereplő francia szerzett vezetést. Az argentin Mena jól kezdte a második szettet, gyorsan elvette ellenfele adogatását, de ugyanilyen sebességgel el is vesztette a sajátját. Fej-fej mellett, helyenként látványos labdamenetekkel haladtak a fiúk, majd 5-4-es vezetésénél Lestienne megrázta magát: elnyerte riválisa szerváját, lezárta a meccset és megnyerte a viadalt.

- Első kiemelt voltam, soha nem könnyű így nyerni. Nagyon büszke vagyok magamra, mert ugyan nem játszottam kiemelkedően jól, de nagyon küzdöttem, boldog vagyok, hogy megnyertem a finálét – értékelt a francia játékos.

A gyulai viadal páros versenyében több magyar sikernek örülhettek a tenisz szerelmesei. Nagy Péter és Gödry Levente a döntőig menetelt, ott azonban a Nikola Cacic, Scott Poudzinas szerb-ausztrál kettős 6-4, 6-4 arányban diadalmaskodott.

- Nagyon jó tapasztalatokkal gazdagodtam, mert egy nagyon lelkes csapat állt a szervezők mögött. A rendezés minden igényt kielégített, a helyszín is nagyon jó volt, a játékosok jól érezték magukat, úgyhogy bízom benne, hogy jövőre visszatérünk – hangsúlyozta Kuhárszky Zoltán, a Magyar Tenisz Szövetség Versenysport Bizottságának tagja.

A nemzetközi verseny mellett a hétvége két napján egy páros versenyen az amatőrök is kipróbálhatták magukat.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL